Giants pozíciós áttekintő: linebackerek

Nemcsak a játékosok, hanem mi is próbáljuk kiélvezni a nyarat, de most néhány napos pihenőt követően egy újabb áttekintőt olvashattok. A linebacker pozíció következik, amely általában a csapatunk egyik gyenge pontját jelenti. Antonio Pierce óta nem volt igazi klasszisunk ezen a poszton, de 2016-ban ez az egység is hozzátette a magáét a jó szerepléshez.

A védelem kapitánya is egy LB volt, Jonathan Casillas kapta meg ezt az elismerést. Sokáig nem tudott kezdő helyet kiverekedni magának a ligában, a legtöbben nem is örültek a megszerzésének, de mind kiderült alaptalanok voltak ezek a negatív hangok. Tavaly robbantott igazán, nagyon nagy lendülettel kezdte meg a szezont, a Baltimore Ravens ellen pedig egy bravúros touchdown mentő szerelést is láthattunk tőle. Később kicsit visszaesett, de kiérdemelte azt, hogy továbbra is ő legyen a gyenge oldali linebackerünk.

Keenan Robinson is komoly lehetőséget kapott, nem csoda, hogy meghosszabbítottuk a szerződését. A Redskins-ben a sérülései miatt nem tudott magának állandó helyet kiharcolni, de 2016-ban nem volt probléma a tartósságával. Csak remélni tudjuk, hogy ezzel idén sem lesz probléma, hiszen coverage-ben kiváló és komoly szükségünk lesz ezen képességére. Szerencsénkre maradni akart, hiszen a Bengals több éves szerződéssel csábította, azonban New Yorkban nagyobb esélyt lát a Super Bowl győzelemre.

A sérülésekkel Devon Kennardnak is adódtak problémái, ezért Steve Spagnuolo kímélte és a szezon első felében kevesebb lehetőséget kapott. Később defensive endként is szerepelt, de pass rusherként eléggé hatástalan volt. Erős oldali LB-ként a nickel formációban nincs fenn a pályán, így talán ő a leginkább nélkülözhető játékos a kezdőben.

B.J. Goodson a tavalyi draft negyedik körében érkezett és újoncként a special teamben kellett helytállnia. Az edzőink elégedettek vele és ha igazak a jelentések, akkor ő lesz az idei középső LB. Azért a pezsgőt még ne kezdjük el bontani, anno Spencer Paysinger is hasonlóan kezdte, persze valóban bizakodóak lehetünk, hiszen egy óriási hiányposztot tölthetne be.

J.T. Thomas ACL szakadás miatt kihagyta a tavalyi esztendőt, így sokan azt várták, hogy ő is a szezon utáni keretszűkítés áldozata lesz. Ez nem így lett és kap egy újabb esélyt. Rossz előjel, hogy egyelőre csak limitáltan tudott bekapcsolódni a felkészülésbe, de ha egészséges tud maradni, akkor beférhet a rotációba.

Kérdés mi a célunk Mark Herzlichhel, aki az előszezonban tight endként is bevetésre kerül és elsősorban a special teamben kell majd villognia. Tavaly ott sem sikerült neki, ráadásul elmúlt már 30 is, így talán soha nem forgott ennyire veszélyben a helye a keretben, mint idén. Persze azt se feledjük, hogy ő a csere long snapper, így a sokoldalúsága újra a rosteren tarthatja őt.

Aki viszont kiszoríthatja Herzlichet az az újonc Calvin Munson. Erős oldali linebackerként lehet jövője, helytáll az irányítók terrorizálásában is. Eric Pinkins és Deontae Skinner eddig special teamerként szerepelt, meglepetést keltene ha továbbra is a csapatban maradnának. Ugyanez elmondható Curtis Grantről is.

Úgy érzem nyugodt szívvel leírhatom, hogy kellemes helyzetben vannak a linebackereink, hiszen bivaly védőfal és secondary mellett kell helytállniuk. Nem nekik kell megcsinálniuk a nagy játékokat, de a jó teljesítményre és a hiba nélküli játékra így is szükség lesz tőlük. Jonathan Casillas a vártnál jobban szerepelt és Keenan Robinson is felnőtt mellé. Persze utóbbi tartóssága még mindig kérdéses és ugyanez igaz Devon Kennardra is. Érzékeny veszteség lenne a kiesésük és pontosan emiatt gondolom, hogy nem volt rossz döntés J.T. Thomas megtartása sem. Szintén érdekes lesz látni B.J. Goodson fejlődését is, ránk férne már ha sikerülne kinevelni egy korrekt linebackert.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu