Egészség

21 napig biciklizett az apa, hogy újra hallhassa halott lánya szívét

A fiatal lány szívét egy olyan férfi kapta meg, aki átültetés nélkül 10 napon belül meghalt volna.

“A tudat, hogy ez a férfi az én kislányom miatt élhet, és hogy az átültetésnek köszönhetően Abbey-ből is él még egy darab, elmondhatatlan” – mondta Bill Conner. A gyászoló apa 21 napnyi tekerés után, múlt vasárnap, éppen apák napján ölelhette először magához a férfit, aki lánya önzetlenségének köszönheti az életét.

Loumonth Jack Jr. a Daily Mail című brit lapnak elmondta, januárban, egy súlyos szívinfarktus után került kórházba. Kiderül, bár az orvosoknak sikerült megmenteniük az életét, a szívizma olyan súlyosan károsodott, hogy átültetés nélkül legfeljebb 10 napja lett volna hátra. A férfi életét végül Abbey szíve mentette meg.

A 20 éves egyetemistát, aki egy nyaralás alatt fulladt a medencébe, nem sokkal korábban nyilvánítottak agyhalottnak. Gyászoló szülei szerettek volna értelmet adni az értelmetlen tragédiának, ezért felajánlották Abbey szerveit átültetésre. A lány végül négy ember életét mentette meg, közülük Loumonth volt az első, aki vállalta, hogy találkozik megmentője édesapjával is.

A rendszeresen kerékpározó Bill vállalta, hogy otthonától egészen a Loumonthot kezelő kórházig kerekezik, hogy találkozzon a férfivel. A könnyfakasztó pillanatról, ahogy az apa újra hallja elhunyt lánya szívét, videó is készült. Íme:

 

Olvass még többet a szervátültetésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top