Otthon

Pucérkodással tiltakozik az új társasház ellen ez a férfi – videó

Minden napra kieszelt valami meztelen akciót az ausztrál férfi, de a kezdeti sikerek után mégsem javult a helyzet.

Az ausztrál James Penlidis háza mellé egy társasházat építettek, ám a korábbi ígéretekkel ellentétben az udvarára és a hálószobájába néző öt ablakot nem borították tejüveggel. Így az új szomszédok könnyedén belátnak hozzá – írja a 444.

A Melbourne-ben élő férfi sajátos módon tiltakozott az ellen, hogy alig maradt valami a privát szférájából. Anyaszült meztelenre vetkőzött, és így tett-vett az udvaron. Minden napra kieszelt valamit. Az első napon kevert egy koktélt, és kiállt a kertbe üdvözölni a szomszédokat, azok persze nem integettek vissza, hanem ijedten elugrottak az ablaktól.

Másnap egy létráról a csatornáját tisztogatta a belehullott levelektől – ruha nélkül természetesen –, aztán az ablakokat festette le, grillezett az udvaron, de a szobabiciklit is pucéran kezdte használni a kertjében.

A módszer eleinte bevált, de a legfrissebb beszámolók szerint nem javult a helyzete, mivel jogi szempontból szabályosak a társasház ablakai. Ráadásul a szomszédságában négy családi házat is lebontottak, hogy helyükre újabb apartmanházakat építsenek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top