Szabadidő

Ezen a filmen egy percig sem lehet unatkozni – imádják is a magyarok

Bár a bemutatót már tavaly december 29-én megejtették, most, nyolc hónappal később is műsoron tartják a budapesti művészmozik a Teljesen idegenek című fantasztikus olasz filmet. Egy olyan időszakban, amikor a filmek szavatossága simán lejár 1-2 hónap után, mit tud ez a film, hogy még mindig annyira népszerű?

A Teljesen idegenek december végi premierjekor 11 moziban játszották egyszerre a filmet, és az első hétvégén összesen 2929 néző ült be rá. Önmagában már ez szép teljesítmény egy európai művészfilmtől, ám korántsem példa nélküli. A mozizás egyik aranyszabálya, hogy a legtöbb filmet minden egyes hét elmúltával 40-60%-kal kevesebben nézik meg, csakhogy ez a szabály a Teljesen idegenek esetében nem működött.

A nézőszám hétről hétre emelkedett, a negyedik héten már 4014 néző látta, pedig csak kilenc moziban vetítették

– meséli nekünk Maresch Dániel, a filmet forgalmazó Cinenuovo forgalmazási vezetője. Egy átlagos hollywoodi film Magyarországon 35-60 vásznon kezdi meg egyszerre a pályafutását, ehhez képest egy art filmnek jóval szerényebb körülmények között kell boldogulnia. Maresch Dániel elmondása szerint a film össznézőszáma már jócskán ötvenezer felett van nálunk, amivel rengeteg idén bemutatott nagy, sztárokkal telepakolt hollywoodi filmet is lepipál. Három-négy budapesti art mozi mostanáig műsoron tartja, és egy-egy héten máig beül rá ötszáz néző, ami elképesztő teljesítmény.

Mi a Teljesen idegenek titka?

A Teljesen idegenek hét régi jó barát története, akik az egyikük házában futnak össze egy vacsorára, és azt találják ki, hogy mi lenne, ha aznap este nem lennének titkaik egymás előtt. Ha valakit hívnak, csak kihangosítva lehet felvenni, és az összes üzenetváltás (chat, sms, e-mail…) a társaság összes tagjának figyelme mellett történik. Csakhogy ez az őszinteségi roham nem vezet jóra…

A filmet forgalmazó Cinenuovo a Teljesen idegenek kampányára nem költött sokkal többet, mint amennyit a többi filmje esetében szokott, ezért a film sikerét egyértelműen a jó szájhagyománynak tulajdonítja.

Ezen a filmen egy percig sem lehet unatkozni, egymást követik benne a váratlan fordulatok, másfelől pedig őszintén beszél arról, hogyan változtatta meg életünket az internet, a mobil és a virtuális tér. Korábban erről a témáról ilyen erős, jó színvonalú játékfilm nem készült

– magyarázza a film sikerét a forgalmazó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top