Baba

A túlélés hegei – Gyerekek mutatják büszkén a sebhelyeiket

Gyerekek, akik komoly betegségekkel küzdöttek meg, és eszük ágában sincs rejtegetni az ebből megmaradt sebhelyeket a testükön. Teljesen igazuk van: büszkén kell viselni a túlélésről mesélő hegeket.

A Children’s Healthcare of Atlanta felkérte Kate T. Parker fotóst, hogy egykori páciensekkel készítsen fotókat. Azoknak a gyerekeknek, akik valamilyen betegséget legyőztek, a hegek, sebhelyek a túlélés jelei, olyanok, mintha az ő szuper erejük bennük rejtőzne. A fotóst mélyen megérintették a gyerekek történetei:

Ezek a gyerekek minden szempontból nagyon nehéz időszakon vannak túl. És egyikük sem hagyta, hogy leterítse egy betegség. (…) A sebhelyek nem feltétlenül jelennek meg a testünkön, némelyik láthatatlan. Lehetnek attól, hogy milyen hibákat követtünk el vagy mit rejtegetünk mások elől. Remélem, hogy eljön az idő, amikor ahelyett, hogy a hegeinket hibának látnánk és takargatni akarnánk, inkább rájövünk, hogy ezek a sebhelyek tesznek minket azzá, akik vagyunk. Ezektől leszünk gyönyörűek és erősek.

“Keményen megdolgoztam a hegeimért. Büszke vagyok a kis genyákra.” – Emmy, 6 éves, sarlósejtes betegség

A túlélés hegei - Gyerekek mutatják büszkén a sebhelyeiket egy a fotósorozatban

“Semmi sem állíthat meg.” – Amelia, 3 éves, veleszületett szívrendellenesség

A túlélés hegei - Gyerekek mutatják büszkén a sebhelyeiket egy a fotósorozatban

“A sebhelyeim az én történetem.” – Nylah, 16 éves, lábszárcsontból állkapocs-rekonstrukció

A túlélés hegei - Gyerekek mutatják büszkén a sebhelyeiket egy a fotósorozatban

“Okkal jöttem így a világra.” – Lester, 7 éves, ajak- és szájpadhasadék

A túlélés hegei - Gyerekek mutatják büszkén a sebhelyeiket egy a fotósorozatban

“Nincs szükség szavakra. A hegeim elmondják a világnak, hogy valami nagy dolgot éltem túl.” – Cierra, 15 éves, csontrák

A túlélés hegei - Gyerekek mutatják büszkén a sebhelyeiket egy a fotósorozatban

“A szemeiben látszik, hogy nagy harcos. A hegei pedig elárulják, hogy hős.” – Ava, 2 éves, nyitott szívműtét

A túlélés hegei - Gyerekek mutatják büszkén a sebhelyeiket egy a fotósorozatban

Olvass többet a gyerekek betegségeiről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top