Sztárok

Ambrus Attila egykori börtönvezetőjének mond köszönetet

A Bors veti fel ma azt a kérdést, hogy ki gondolná, hogy a rácsok mögött töltött 12 év után hálás, és jó szívvel emlékezik a börtönvezetőkre az ország leghírhedtebb, egykori profi bankrablója. Ambrus Attila a Devecseri Városi Televíziónak adott interjújában említette, majd a lapnak kifejtette, kinek és miért érzi magát lekötelezve.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

„Úgy gondolom, egyedül nem lennék sehol. Nagyon hálás vagyok a barátaimnak, azoknak az embereknek, tanáraimnak, akik a börtönben segítettek. A börtön vezetésének, hogy lehetőséget biztosítottak. Rengeteg segítséget kaptam – magyarázta a Viszkis, aki a zárkás évek alatt profi keramikus lett. Mikor odabent volt, csak keramikus-tanfolyam volt a sátoraljaújhelyi börtönben, a képzés során Ambrus vázamesterré nőtte magát. – Elvégeztem a hároméves tanfolyamot, és utána kaptam egy műhelyt, igaz, ablakok nélkül. Közel 14 éve keramikusként tevékenykedem” – teszi hozzá. Ambrus ma Pest megyei családi házában műhelyt alakított ki, karrierjén A Viszkis című mozifilm is hatalmasat dobott, de úgy érzi, mindezt megelőzően a börtönvezetőknek tartozik a legnagyobb köszönettel a karrierjéért.

„A nevelőtől az osztályvezetőn át a börtönparancsnokig, mindenki abszolút pozitívan állt a történetemhez. Nekik egy volt a lényeg, hogy engem ott lefoglaljanak, és ne balhézzak – magyarázta. – Elég sok évet töltöttem az újhelyi börtönben, és ez idő alatt sok börtönvezető váltotta egymást, de volt egy stabil mag a vezetésben. Rózsahegyi Tamás börtönparancsnok és Fodor István bv. alezredes tett pályára, nekik és sok másik embernek, akik benne voltak ebben a rendszerben, sokat köszönhetek.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top