Szabadidő

Gyűlölnek minket az állatok: meglepő felfedezést tettek az élővilággal kapcsolatban

Az állatvilág tagjai számára egyre nagyobb stresszt jelent az ember terjeszkedése, ezért meglepő módszerrel próbálják elkerülni a velünk való találkozást.

A University of California, Berkeley ökológus kutatói tegnap publikálták a Science Magazine hasábjain legfrissebb tanulmányukat, amelyben arról számolnak be, hogy a vadon élő állatok egyre inkább átszoknak az éjszakai életmódra, csak hogy minél jobban el tudják kerülni az embereket.

A Kaitlyn M. Gaynor, Cheryl Hojnowski, Neil H. Carter és Justin Brashares nevével fémjelzett kutatás szerint az emberi populáció terjeszkedése drámai hatással van az állatok viselkedésére. Azzal, hogy egyre inkább éjszaka élik az életüket, csökkentik annak esélyét, hogy emberekkel találkozzanak. A kutatók szerint, bár ez valószínűleg elfogadható kompromisszum az állatok számára, egyelőre nem tudni, hogy milyen következményekkel járhat a rendkívül összetett és törékeny ökoszisztémák számára.

Még egy egyszerű kirándulásnak is komoly hatása lehet az élővilágra (Fotó: Tumblr)

Azt már korábban is felismerték, hogy az emlősök úgy alkalmazkodtak az emberek jelenlétéhez, hogy kevesebbet és kisebb területen mozognak, nehezen elérhető helyekre húzódnak vissza, sőt kevesebb időt töltenek a táplálék utáni kutatással. Gaynor szerint ez a fajta viselkedési változás az állatok stressz-szintjének növekedéséhez vezet. A szakértő hozzátette, hogy még az olyan, első blikkre ártalmatlannak tűnő tevékenységek, mint a kempingezés és a kirándulás is negatív hatással vannak a vadon élő állatokra.

„Azt gondolnánk, hogy nem nagyon hagyunk magunk után nyomokat az erdőben egy kirándulás után, de a puszta jelenlétünknek hosszú távú következményei lehetnek” – tette hozzá Gaynor.
A kutatás egyébként 76 korábbi vizsgálat eredményeit elemezte, amelyeket 62 fajra lebontva végeztek hat kontinensen. Az eredmények összecsengenek, függetlenül attól, hogy melyik kontinensről vagy melyik állatfajról volt szó.

A kutatók hangsúlyozták, hogy bár az eredmények erős bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy az állatok milyen mértékben képesek alkalmazkodni a megváltozó körülményekhez, az életmódváltásnak komoly, akár drámai hatásai is lehetnek az állatok egészségét, populációját és más viselkedési mintáit tekintve.

Gaynor rámutatott, hogy emellett azért lehet pozitív hozadéka is a változásnak, mivel így idővel az ember sokkal többféle állat közelségében élhet, annyi lesz csak a különbség, hogy míg nappal az emberek aktívak, az éjszaka beköszöntével az állatvilág veszi át a prímet.

A legtöbb tudós azonban igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy a kutatás eredményei ellenére a minket körülvevő élővilág hihetetlenül érzékeny még a legapróbb változásokra is.
„Még ha azt is gondoljuk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy megkíméljük az állatvilágot a saját hatásainktól, sokszor a tudtunkon kívül mégis befolyásoljuk őket” – tette hozzá a kutatásban szintén közreműködő Marlee Tucker, a frankfurti Goethe Egyetem ökológusa.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top