Sztárok

Csepregi Évának mindig nehezen ment a pasizás

Az életében a család az első, utána jön a szakmája, a szórakozás pedig csak ezután következik. Ez pedig mindig nehézséget jelentett a magánéletében.

Csepregi Éva három éve szakított a párjával, azóta egyedül van, de nem bánja, élvezi a nyugalmat. Az énekesnő úgy gondolja, mindent ki kell várni, hiába akarná a szerelmet, ha nem jön, hiába erőszakoskodik – derült ki a Borsnak adott interjúból.

Az énekesnő élete főleg a családjáról és a szakmájáról szól, csak utána jöhet a szórakozás, és ez a kapcsolataira is hatással volt.

Mindig ez volt kicsit a magánéletem akadálya, ebbe nem nagyon tudtak beleilleszkedni a férfiak. De nem baj. Ahogy idősödik az ember, úgy bölcsül, tudja, miről szól az élet. Nem arról, hogy kierőszakoljuk a férfiakat, a szerelmet, a sikert.

Csepregi Éva egyelőre szerelmi dolgokban nem gondolkodik, jólesik neki, hogy egyedül van, de bevallotta, hogy mindig nehezen boldogult a párkapcsolatokkal.

Egyszer viszont regisztrált egy internetes társkeresőre, de teljesen véletlenül, ugyanis egyáltalán nem hisz benne. Egy jótékonysági est kapcsán netezett, feljött egy oldal, de mivel nem volt nála a szemüvege, azt hitte, az alapítvány elnökét látja.

Rákattintott, aztán évekig fent volt valamelyik oldalon, és senki sem hitte el, hogy véletlen volt az egész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top