Sztárok

Nyári Károly lánya férjhez ment – Nyári Edit és Dráfi Kálmán megadták a módját

Nyári Károly büszke apaként kísérte az oltár elé lányát, Editet, ez látszik a BEST címlapján. Mindez csak azért lehet meglepetés sokaknak, mert Nyári Edit nemigen mutogatja a magánéletét.

Nyári Edit három éve van együtt Dráfi Kálmánnal, de most először mesélnek a megismerkedésükről és az esküvőjük részleteiről. 

Három évvel ezelőtt találkoztak, mégpedig Kálmán testvérének esküvőjén, és már akkor átbeszélgették az éjszakát. Nyári Károly és id. Dráfi Kálmán régóta jó barátok, még őket is meglepte a gyerekek szerelme. De a zenész örömmel adta áldását a leánykérése, amikor Kálmán megkérte tőle Edit kezét, mégpedig titokban.

„Az érzés, hogy megtaláltad azt, akire vártál, egyszer adatik meg az életedben. Mi ezt éreztük”  meséli Edit, aki hozzátette, hogy bár első pillanatban eldőlt minden, a randevúkkal csak lassan haladtak. Az első évfordulójukon történt meg a leánykérés, de mert a két zenészcsaládnak előre lekötött programjai voltak, Editék úgy határoztak: két évvel az eljegyzés után házasodnak össze. 

Ő Nyári Edit férje, Dráfi Kálmán: 

View this post on Instagram

Cause black is beautiful 🎅🏿

A post shared by Kálmán Szilveszter Dráfi (@kalmandrafi) on

Nyári Edit és férje közötti összhang a szervezés alatt is kiderült, az esküvőn például a nyitótáncot is improvizálták. 

De az esküvői menütől, a ruhán át a vendégekig és a fellépőkig mindenről mesélt a pár. Még az is kiderült, hogy Nyári Edit és Dráfi Kálmán egy hetes római nászútja tökéletesen sikerült. 

A BEST exkluzív beszámolóban írta meg a részleteket Nyári Edit esküvőjéről

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top