Horoszkóp

Ezek a csillagjegyek győzelemre születtek

Ezek a csillagjegyek rettegnek a vereségtől, a veszteségtől, egyszerűen képtelenek elfogadni, ha valamit nem kaphatnak meg. Ez persze viszonylag ritkán fordul elő velük, hiszen ők valóban az utolsó leheletükig küzdenek, mert mégiscsak győzelemre születtek. Köztük vagy? A horoszkópból kiderül.

1. Kos

győztes csillagjegyek kos horoszkópA Kos nem csak szeret nyerni – neki nyernie KELL. Ő nem éri be azzal, hogy mindent megtett, ő a legjobb akar lenni mindenben. Persze azért vele is előfordul, hogy néha veszít. A kezdeti keserűség után hamar talpra áll, gyorsan túlteszi magát a vereségen, hogy szinte azonnal, még nagyobb erővel és lelkesedéssel a következő győzelemre koncentrálhasson.

2. Bak

győztes csillagjegyek bak horoszkópA Bak még az élet kevésbé lényeges területein is első akar lenni. Ő az a típus, aki hiába próbál, nem képes őszintén örülni, amikor nem őt éri a siker, hanem az egyik kollégáját léptetik elő. Szinte folyamatosan a többiekhez viszonyítja magát, ám ha ezt túlzásba viszi, viselkedése inkább a kárára válik. Az irigységből sosem fog előnyt kovácsolni magának. 

csillagjegyek győzelem horoszkóp

Ezek a csillagjegyek győzelemre születtek (Thinkstockphotos)

3. Oroszlán

győztes csillagjegyek oroszlán horoszkópAz Oroszlán egyetlen okból szeretne első lenni: hogy a legtöbb figyelmet kaphassa. Ha nem ő nyer, azt gyakran személyes sértésnek veszi, és nagyon nehéz – de nem lehetetlen! – meggyőzni róla, hogy a veresége ellenére is nagyon tehetséges, és megérdemli a sikert. Kemény és kitartó típus, feláll a padlóról, és még több energiával indul neki az újabb megmérettetésnek.

4. Rák

győztes csillagjegyek rák horoszkópA Rák, ahogy az életben mindent, úgy a győzelem-vereség kérdést is hajlamos túlságosan a szívére veszi. Bármit tesz, annak nagy jelentőséget tulajdonít, ezért stresszel rá mindenre hatványozottan. Érzékenysége folytán a vereség, a veszteség talán még jobban megviseli őt, mint a többi csillagjegyet.

5. Bika

győztes csillagjegyek bika horoszkópHa egy Bika azt mondja, belőle hiányzik a versenyszellem, ne higgy neki! Csupán arról van szó, hogy retteg a vereségtől, ami nem csoda, hiszen rémes vesztes. Amikor ő nyer, egészen más oldalát mutatja meg, ilyenkor elbűvölő és nagylelkű mindenkivel. De amikor veszít… jobb, ha nem vagy a közelében.

boldsky

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top