Utazás

Debrecenben már készül az adventi díszkivilágítás

170 ezer fényforrást szerelnek fel a városban, az ünnepi fényeket december 2-án kapcsolják fel.

Másfél hónap van még az advent kezdetéig, ám Debrecenben már elkezdték felszerelni az ünnepi díszkivilágítást – írja a Hajdú Online.

Idén 170 ezer fényforrást szerelnek fel a városban, köztük LED-égőket, amelyek 90 fát díszítenek majd. Egyes városrészekben harang alakú díszeket is elhelyeznek.

Tavaly így nézett ki Debrecen advent idején (Fotó: Facebook/Debreceni Advent)

A Piac utcán ebben az évben is látható lesz a népszerű fényfa és fényszökőkút. A múlt év újdonsága, egy világító óriásgömb, idén is fel lesz szerelve, de angyalfigurákat és fénycsóvákat is kihelyeznek.

Debrecen karácsonyfáját 16,5 ezer égő díszíti majd a Nagytemplom előtt, amelyeket advent első vasárnapján, december 2-án gyújtanak meg.

Az ünnepi fények várhatóan január 6-ig, Vízkereszt napjáig díszítik majd a várost.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top