Egészség

Ezért nézi meg a halott betegei Facebookját az orvos

Így szeretné elkerülni, hogy ne csak egy élettelen testről beszéljen, hanem egy olyan emberről, akinek álmai és tervei voltak az életben.

Egy orvos számára a legszívszorítóbb feladat, ha a szülőkkel azt kell közölni, hogy meghalt a gyerekük. Egy Indianapolisban dolgozó orvos most kegyetlen őszinteséggel beszélt arról, hogy ilyenkor mi szokott segíteni neki.

Louis M. Profeta sürgősségi orvos a LinkedInre írt posztjában elismerte, hogy belenéz betegeinek az életébe a Facebookon.

Ez segít abban, hogy ember tudjak maradni. Hamarosan egy életre megváltoztatom az életüket – az édesanyádét és az édesapádét. Öt perc múlva már sosem lesznek olyanok, mint előtte, és sosem lesznek már boldogok

– írta mellbevágó őszinteséggel az orvos, aki végig egyes szám második személyben szól egy képzeletbeli elhunyt beteghez.

Azt is írta, hogy egy haláleset után a beteg sokszor csak egy névtelen, élettelen test, érzelmek nélkül, az orvos pedig semmit sem tud arról, hogy egykor milyen álmai, tervei voltak az életben

Ezért olvas egy kicsit utána az elhunyt páciensnek, mielőtt közli a szörnyű hírt a családdal. Úgy érzi, ezzel tartozik nekik. De megjegyzi azt is, hogy sokszor nagyon dühös azokra a fiatalokra, akik valamilyen felelőtlenség miatt halnak meg, például üzenetet írnak autóvezetés közben.

Megnézem a Facebook-profilodat, mielőtt elmondom nekik, hogy halott vagy. Ez emlékeztet arra, hogy egy emberről beszélek, akit nagyon szeretnek. És lecsendesíti bennem azokat a hangokat, amelyek azt üvöltik: hogyan tudtad ezt tenni azokkal, akiket állítólag szeretsz.

(LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top