Aktuális

Interjú Szirtes Edina Mókus énekesnővel! (X)

"Tudtam, hogy zenész leszek!"

A Liszt Ferenc Kamarazenekar már harmadik éve ad újévi koncertet a Pesti Vigadóban, és 2019-ben Szirtes Edina Mókus énekesnő sztárvendégük a koncerten.

Fotó: Nagy Gábor


Mesélj nekünk a kezdetekről. Mikor és miért döntötted el, hogy zenész leszel?

Igazából szinte fantáziátlanul egyszerű a kezdet: a nővérem hegedült, és kivettem a kezéből. Majd a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába (akkoriban ÉZI) jártam, ahol Szabóné Horváth Márta néni, a kezem alapján, felvett hegedűre. Tudtam, hogy zenész leszek! Nem felvágásból vagy mert jól hangzik, hanem mert karmester és zeneszerző szerettem volna lenni. Nagyon céltudatosan, már 6 évesen hófehér gomba hajjal és kerek arcocskával.

PROGRAMAJÁNLÓ

LISZT FERENC KAMARAZENEKAR ÚJÉVI KONCERTJE

SZTÁRVENDÉG: SZIRTES EDINA MÓKUS 

Jegyvásárlás

Miért a hegedűt választottad hangszerednek? Játszol-e másik hangszeren?

A hegedű adott volt, de természetesen zongorázni is meg kellett tanulnunk; mellette sok hangszert vásároltam, melyeken nagyon szeretek játszani – ha nem is tudok. 🙂 Játszok harmonikán és tilinkón, sőt nemrég vettem egy mandolint – jaj, gyönyörű a hangja a legutóbbi zeneszerzés munkámban, a Recirquel Újcirkusz Társulat MyLand előadásában már használtam is.

Honnan, hogyan és mikor kaptad a Mókus becenevet?

Mókus a szegedi konziban lettem, miután korkedvezménnyel vettek fel, így én voltam a legfiatalabb, és a nagyobb lányok neveztek el. Így gondoskodtak rólam és fogadtak be.

Ott is diplomáztam Szecsődi Ferenc növendékeként.

16 éves korodban József Attila Óda című versét zenésítetted meg először, azóta pedig több 100 vers kapott dallamokat tőled. Mi alapján választod ki, mely költeményekhez írsz zenét?

Bizony ezek a versek nemcsak elkísérnek, de erőt, hitet és vígaszt is adnak. Mindig olyan verseket zenésítek meg, melyek mondanivalójával azonosulni tudok: abban az életszakaszomban, amikor rábukkanok, folyamatosan azzal a szívvel és a versben is megtalálható gondolatokkal élek, ezek határozzák meg az életemet és a céljaimat. Nem is tudnám nem elénekelni…

Fotó: Czakó Balázs


Van olyan vers, mely évek óta elkísér?

Rengeteg verset szeretek, és valóban azok maradnak bennem, amelyek elkezdenek énekelni nekem. A „(…) De a legjobban szeretném, Ha szeretnék.”… azaz József Attila: Mámor című verse évekig adott célt és értelmet.

Kezdetektől jellemző rád a műfajok feszegetése. A versek megzenésítése is műfajok összehangolása, az utóbbi években pedig elektronikus zenei irányba is fordultál. A világzene mennyire összeegyeztethető az elektronikus zenei stílusokkal és hangszereléssel?

Szerintem minden zenei irányzat minden zenei irányzattal összeegyeztethető jó ízléssel összeolvasztva. Az ember nem direkt kever stílusokat – legalábbis én nem ?? -, hanem ösztönösen visszaköszön, amit szeret a saját műveiben.

Persze, ha alkalmazott zenét kell írni, jóval tudatosabb ez a folyamat. Saját zenénél a határtalanság az, amire egy magamféle vágyik. Például, amikor a Weöres Sándor fordította Lao Ce Tao Te King kötetből zenésítettem meg 12 verset, tudtam, hogy vonós ötös zenei közeget hallok, de vágytam a Groove-okra, a lüktetésekre és az improvizációra is. Szerintem nagyon izgalmas a komolynak nevezett zenét improvizációval életre kelteni.

A Liszt Ferenc kanarazenekar már harmadik éve, hogy a Pesti Vigadóban köszönti a közönséget újévi koncertjével. Játszottál már együtt a Liszt Ferenc zenekarral? Mire számíthatunk a koncerten, miben lesz más, kiegészülve veled?

Nyáron debütáltunk a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen a Kapolcsi Művészetek Völgye Fesztivál színpadán, ahol szerzői estem volt velük: sok népzenész egy szólistával kiegészülve. Nagyon nagy élmény volt! Etno-szimfonikus koncertnek neveztem, mert a szólistákból és a témákból adódóan autentikus népzenei átiratnak tűnhetnek a darabjaim, de ezek egytől egyig írott zenék, amelyet a környező népek zenéje inspirált, (balkán, cigány, magyar)

A vonósokat tárogató, parasztfurulya, kaval, koboz, cimbalom egészítette ki, továbbá a rezesek.  A hangszerelésben nagyon fontosnak tartom, hogy együtt játsszuk a témákat, mintha mindenki prímás lenne. Ebből a koncertanyagból játszunk ízelítőt, ami nagyon fontos, hogy hangosítás nélkül – és ezt nagyon szeretem így!

Kötődik emléked a Pesti Vigadóhoz?

A Pesti Vigadó fontos helyszín. Mindig valami igazán rendkívüli történik velem ott. Ez évben a Tavaszi Fesztiválon Lukács Miklós önálló koncertjének voltam a vendége.  Mondanom sem kell, hogy Miklós az egyik utolérhetetlen példaképem! Hihetetlen muzsikus és zenei-szellemi vezető!

Mennyire vagy improvizatív a koncertjeiden?

Az improvizáció a lételemem, az egyik legőszintébb kifejezésrendszer az esendőségével együtt; lehet, hogy nem úgy sikerül, de ott, abban a pillanatban született, a Befogadók szeme láttára és füle hallatára.


Elárulhatod, min dolgozol most?

Vági Bence és a Recirquel társulat megbízásából a németországi Circus Krone új bemutatójához írok 2×60 perces szimfonikus zenét. Mindemellett színházaknak írok zenét (pl. Szegedi Szabadtéri). És ha minden igaz, akkor 2019-ben megvalósul az évek óta dédelgetett álmom, az Életre ítéltek dokumentumkoncert. Erről bővebben akkor, ha már láthatom az időpontot. Ha minden igaz lesz egy ősbemutatóm is következő évben a Szegedi Szimfonikus Zenekarral közösen. Erre (is) fel kell vérteznem magam!

Van példaképed?

Mindenki a példaképem, aki igaz ember! Rettentő sokat adnak az őszinte, becsületes emberek. Zenében pedig bárki, aki tehetséges! A tehetség csillog egy emberben; a gyerekekben ez szinte már elviselhetetlenül megrázó, mert megdöbbentően és maradéktalanul tiszta, érdek nélküli és nem koszolódik be a „megélhetési hajcihő” miatt.

Sokak arra esküdnek, hogy kell egy olyan foglalkozás vagy hobbi, ami merőben más a mindennap végzett tevékenységektől. Nálad, hogyan alakul ez? Hogyan sikerül kikapcsolni?

Az a kikapcsolódás és az tölt fel, ha jó emberekkel találkozok, akik tele vannak szeretettel; velük minden izgalmas és kikapcsolódás. Szerencsére sokan vannak és mindenhol felbukkannak…

Egyfajta összegzésként, és hogy jobban megismerjünk téged és a művészetedben rejlő érzéseket: mi az a fő gondolat vagy érzelem, ami vezérel és mit szeretnél átadni a zenéddel?

Egész életemben kerestem, hol a helyem és mit kell tennem, hogy szolgálhassak. Vagy azt, amiben hiszek. Én még hiszek a zene és a művészetek emberjobbító hatásában. Közvetítjük, amit onnan fentről kapunk: hogy ha kell vígasz legyünk, vagy épp egy pofon, vagy erőt adók, vagy összesírható váll … a lényeg, hogy szolgáljunk!

A zeneszerzésnél soha nem gondolkozom dallamokon, inkább próbálok csendben maradni és meghallani… dallamokat, érzéseket, energiákat. De, ami a legfontosabb, hogy egy muzsikus elveszne és elszáradna, ha nem játszhatna, ezért saját magunknak is terápia; ha még be is fogadnak, és szolgálhatunk vele, akkor hihetetlenül kiváltságos helyzetben vagyunk, amit meg kell becsülnünk, amíg élünk.


Kösse össze a koncertélményt a Pesti Vigadó páratlan épületének felfedezésével! Jegyek elérhetőek a magyar (18:00) és az angol (17:00) nyelvű túrákra. A koncertre és az idegenvezetésre a jegyeket külön kell megváltani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top