Sztárok

Liptait fél évre eltiltották a tévézéstől

Őszintén vallott a TV2 utáni terveiről – illetve azok hiányáról – Liptai Claudia.

Tizenhét év után fordított hátat a TV2-nek Liptai Claudia. A műsorvezető, akinek neve szinte egybeforrt a csatornával, most vasárnap a Sztárban sztárban lépett kamera elé jó ideig utoljára. „Furcsa módon az utolsó napom semmiben nem tért el az azt megelőző több tízezertől. Élveztem a szereplést és kellemesen elfáradtam. Ennyi. Az igazság az, hogy már jó két hete kiderült, nem hosszabbítom meg a szerződésem a csatornával, ezért, ha úgy tetszik, lecsengett bennem is és a közönségben is ez a téma” – mondta a műsorvezető.

majk,a liptai claudia

Liptai a Sztárban sztár zsűrijében | Fotó: TV2

„Nem a tévézésnek fordítottam hátat, hanem a TV2-s kötődésemet szüntettem meg. Hozzáteszem, úgy sajnálkoznak az emberek a hír hallatán, mintha azt mondtam volna, hogy többé nem tűnök fel képernyőn, egy másik bolygóra költöztem. Pedig erről egyáltalán nincs szó” – nevetett Clauida, de azt is elárulta: szerződése féléves versenytilalmi kikötést tartalmaz, tehát hat hónapig egyáltalán nem tévézhet.

„Komoly bizonytalanságba, ha úgy tetszik légüres térbe léptem most ki” – vélekedett Liptai Claudia, aki korábban bevallotta, azért elég jól keresett a TV2-nél.

„Ehhez, azt gondolom, bátorság kell. Ezt a bátorságot pedig a férjem támogatásának köszönhetem. Azt szeretném, ha kitisztulna a fejem, hogy kristálytiszta rálátásom legyen a jövőmre. Aztán lesz, ami lesz! Ha nem tévézés, akkor boldogan készítek kókuszgolyókat a cukrászdában, és élek boldogan egy másik életszínvonalon” – mondta a Borsnak a tévés, aki csendes családi életre vágyik ezek után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top