Sztárok

Liptai, Ördög, Gombos – Miért kezdenek új karrierbe?

Csupán arról lenne szó, hogy a hazai hírességek egyre inkább kihasználják egy civil vállalkozásban a hírnév adta lehetőségeket, vagy arról is, hogy idővel teljesen új, akár a reflektorfénytől távoli jövőt építsenek ki maguknak? Kinek mi a B-terve, hogyan építette fel, és mi vele a terve?

De mégis kinek van esélye arra, hogy a tévé kamerái elől kilépve is sikeres legyen? Mi a titka, és mire van szükség az ismertségen kívül? Hódi Pamela nagy gondban lett volna, ha a jövőjét pusztán Berki Krisztiánra és az azóta elkaszált Édes Életre alapozza. Persze ő is beállhatott volna a mezei, önmagukat influenszernek valló lányok közé, akik a fogfehérítéstől a romantikát rém gagyivá tevő dobozos rózsáig mindent behirdetnek a közösségi oldalukon, hogy aztán csilingeljen a kassza. Hódinak vagy jól súgtak, vagy időben felismerte, hogy az influenszerlufi önmagában nem nyújt elég védőhalót, így kissé szerencsétlen névválasztással, de megalkotta saját divatmárkáját, a Medoot. Sorra nyitja az üzleteket, és bár azzal lehet vitatkozni, hogy a ruhái ár-érték arányát mennyire sikerült reálisan belőnie, abba már felesleges belekötni, hogy ügyesen építette fel az új jövőjét.

Civilkedés és YouTube

De úgy tűnik, hogy egyre több híresség érzi úgy, hogy szüksége van egy B-tervre, vagy kezd teljesen új karrierbe. Liptai Claudia alig pár hónapja jelentette be, hogy nem köt fix szerződést a TV2-vel. Ki gondolta volna évekkel ezelőtt, amikor Clau elkezdett érdeklődni a cukrászat iránt, hogy 2019-ben nem egy megújult gigászi valóságshow háziasszonya lesz, hanem férje oldalán tart „édes” színpadi show-kat Édeskettes címen?  Míg Claudia a cukrászkodás, addig Tatár Csilla és Ördög Nóra a YouTube felé fordult. Igaz, azt egyikükre sem lehet mondani, hogy ezzel a döntésükkel hátat fordítottak a reflektorfénynek, inkább csak azt, hogy felfedezték a videómegosztó portál adta lehetőségeket, és csatornától független, személyre szabott tartalmakat kezdtek gyártani, amelyekben egyre gyakrabban jelennek meg a szponzorációk, és ezek a tartalmak vélhetőleg nem is teljesítenek rosszul. Az már más kérdés, hogy a vloggerek milyen véleménnyel vannak arról, amikor egy tévés kihasználja a YouTube adta lehetőségeket. De fordított helyzetre is volt már példa, amikor a Videómánia csatorna tulajdonosa, Dancsó Péter próbálkozott meg a tévézéssel. Egy biztos, a YouTube-csatorna csak akkor lesz sikeres, ha az hiteles. Az pedig egy másik kérdés, hogy adott személy közönségét sikerül-e rászoktatni arra, hogy neten kezdjenek „talkshow-t” nézni.

A legnagyobb változtatás

Tíz évvel ezelőtt visítozó tinilányok dobálták magukat a VIVA Comet-gálán, amikor SP, vagyis Éder Krisztián a színpadra lépett. Ő azonban néhány évvel később megköszönte szépen a popkarrier adta életérzést, és fotózásba kezdett. Először csak itthon villogtatta a vakuját, majd áttette a székhelyét az Egyesült Államokba. „A jelenlegi munkáimnak nagyon nagy százaléka nem is divatfotóból áll. Sokkal nagyobb arányban fotózok portrét és dokumentarista sorozatokat” – nyilatkozta a Velvetnek idén Éder, aki néhány hétre hazajött, hogy egy vidéki cigánytelep egy-egy lakójának sikersztoriját mutassa be óriásplakátokon.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Yesterday in Harlem❤️ 📸 @omoroseaighewi #alwayssmiling

KRISZTIÀN ÈDER STUDIO (@krisztianeder) által megosztott bejegyzés,

Majoros titokzatos új terve

Lehet, hogy Éder után Majka lesz a következő, akit új szerepben láthatunk? Nem kizárt! Idén januárban erről maga Majoros beszélt egy interjúban. Akkor úgy nyilatkozott, hogy 2020-ra megáll egy kicsit, és háttérbe szorítja a televíziózást.

„Onnantól kezdve én valószínű, hogy nem, vagy csak nagyon keveset akarok dolgozni egy-két évig…Most elmegyek kártyázni tanulni egy fiatal titánhoz, az internetes huszárhoz, akivel átnézettem a kártyatudásomat. Kicsit fel kell újítani…” – magyarázta Majka a Borsod Online oldalnak. Egy másik cikkben azt is feszegetik, hogy a rapper családjával együtt az Egyesült Államokba költözne, és már ott néznek ovit és iskolát a gyermekeiknek. Ezt azonban csak a jól értesült ismerősök fecsegték ki. Ha a Majoros família mégis úgy dönt, hogy hosszabb vagy rövidebb időre az USA-ba költöznek, akkor jól jöhet nekik Gombos Edina telefonszáma. Az Aktív egykori műsorvezetője Floridában kezdett új életet a családjával. Edina az elmúlt években szinte alig nyilatkozott, élvezi az új életét, a tévézést maga mögött hagyta. Gomboséknak szintén két gyermekük van, így bőven tudnak tanácsot adni az amerikai oktatási rendszerről.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Verrry merrry Chriztmaz👨‍👩‍👦‍👦♥️🙏🏾

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

Miért buktak bele sokan?

Új karrierbe kezdeni persze nem könnyű. Erről maga Éder is beszélt. Elmondta, hogy teljesen a nulláról kellett kezdenie az életét, hiszen bár volt tapasztalata a fotózásban, az új ország, az új környezet és az, hogy arra építi a karrierjét, azt kívánta meg, hogy az alapoktól kezdjen el építkezni. Csak feltételezni tudjuk, hogy ilyenkor valamennyire az egó is harcol még egy picit, de ha megszületik az elhatározás egy új karrierre, akkor általában nagyon már nem lő mellé az ember. Persze vannak ellenpéldák is, amelyek szépen levezetik, hogy mibe bukhat bele egy híresség, ha úgy dönt, új terepen próbálja ki magát. Több esetben olvastunk arról, hogy egy ismert ember trénerként, esküvőszervezőként vagy divatguruként próbálta meg újraépíteni a karrierjét, miután elküldték a tévétől vagy a rádiótól. Bár szívét-lelkét belerakta, valamibe mégis belebukott. Ennek oka lehet a hitelesség kérdése, ahogyan a bizonytalanság vagy tapasztalatlanság is. De az is előfordul, hogy a sok változás vagy a gazdasági helyzet sodor csődbe egy második karriert. Ilyen volt Delhusa Gjon szállodája is, amely 25 év sikeres működés után zárt be.

Delhusa Gjon és nevelt lánya, Andrea, aki Kínában él (Fotó: Szabó Lilla)

Mi áll a változás hátterében? 

Az ismert emberek többsége bekerült egy skatulyába, és ahogyan az idő haladt, már változtatni is nehezen tudtak rajta. Tatár Csilla például azt mondta, hogy belefáradt a hajnali kelésbe, de abba is, hogy nem beszélgethetett szabadon, hogy kötötte az a 10-15 perces időintervallum, ami mondjuk a TV2 reggeli műsorában egy vendégre jutott. Neki az első váltása nem sikerült még úgy, ahogy akarta, és még drasztikusabb lépésre szánta el magát. Megvált a régi menedzserétől, és magát építette, mert annyira hitt a sikerében. Az önbizalmát az is növelte, hogy végre a magánélete is rendben van, erről pedig sokat mesélt. 

Ördög Nóra és férje, Nánási Pál eleinte csak az Ázsia Expressz című műsor kapcsán készítettek egy videósorozatot a YouTube-ra, amibe beleszerettek a követőik. Addig inkább interjúkat lehetett olvasni a házaspár életéről, a videókban viszont ott volt Mici és Venci, a szülők pedig megmutatták a hisztiket és nehézségeket is. Ahogy mondták, őket is meglepte az a siker és az a sok szeretet, amivel a videóikat fogadták. Mostanra már úgy kinőtte magát ez az „utazó vlogjuk”, hogy külön vágót kerestek, mert már nem bírták a napi munka mellett hobbiként csinálni

Van, aki tudatosan lépett, más eleinte csak egy kis változatosságot keresett, de akárhogyan is, az biztos: a média segítségével felépítették magukat sokan, akik most abból szeretnének megélni, hogy magukat adják el egy új csomagolásban.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top