Baba

Akár éveket is tölthetnek kórházban az elfelejtett gyerekek

Kárpátalján több olyan kórház is van, ahol jellemző, hogy kisgyerekeket, sőt néha újszülötteket hagynak ott a szüleik. A kórházakban pedig nincs arra elég ember, hogy a legszükségesebbnél többet tudjanak foglalkozni a kicsikkel, akiknek sokszor pelenkát sem tudnak már venni. Szerencsére vannak páran, akik mindent megtesznek azért, hogy élhetőbbé tegyék a mindennapokat az elfelejtett gyerekek számára.

Ha segíteni szeretnél, itt megtalálsz minden információt a kárpátaljai szervezetről. Alakult egy gyűjtőpont Magyarországon is, Ercsiben, ide is várják az adományokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top