Szabadidő

Százezrek rajonganak Liszt Ferenc 17 éves szépunokájáért

Örökölte legendás felmenője tehetségét.

Michael Andreas Häringer mindössze 17 éves, ám zongoraművészként máris jelentős sikereket tudhat maga mögött. A fiúnak vérében van a tehetség, ugyanis Liszt Ferenc szépunokája.

Michael Andreas Häringer

Michael Andreas Häringer (instagram.com/michaelandreasmusic)

Häringer óvodás korában kezdett zongorázni tanulni, első koncertjét hétévesen adta. 12 éves korára minden idők legfiatalabb diákjaként elvégezte a barcelonai konzervatóriumot, méghozzá hat helyett négy év alatt – tudta meg a Bors.

A fiatal művész megnyerte a spanyol Got Talent tehetségkutatót, az interneten pedig több száz ezres rajongótábora van. A zongorázás mellett zenét szerez, énekel, és hegedül is.

„Nem érzem úgy, hogy nyomás lenne rajtam, mert Liszt Ferenc leszármazottja vagyok, sőt hihetetlenül jó érzés, hogy egy ilyen híres géniusz van az őseim között, akire nagyon büszke vagyok” – nyilatkozta a lapnak Häringer, aki saját bevallása szerint érzi a láthatatlan kapcsot legendás felmenőjével, gyakran játssza a műveit, sőt gyorsabban meg is tanulja, mint más darabokat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top