Sztárok

Utcára kerülhet Vasvári Vivien

Fecsó a tudta nélkül felmondta az albérletet, gyerekeivel együtt ki kell költöznie.

Vasvári Vivien és Fecsó próbálta nyugodt körülmények között rendezni a válást, de úgy tűnik, ez nem sikerült.

A Feleségek luxuskivitelben sztárja éppen külföldön tartózkodik, ezalatt férje a tudta nélkül felmondta a lakásuk bérleti szerződését. Így egy hónapon belül el kell költöznie a gyerekeivel – írja a Blikk.

„Ez egy nagyon rossz húzás volt tőle. Velem meg sem beszélte, nem is szólt, egyszerűen csak döntött, és felbontotta a szerződést. Ez felháborító. Ráadásul ezzel most szembesülök, amikor több ezer kilométerre vagyok otthonról”

– mondta Vasvári Vivien a lapnak.

Fecsó döntése megviselte Vivient, aki már nincs semmin meglepődve. Csak azt sajnálja, hogy mindez a gyerekeken csattan.

Vasvári Vivien azt mondta, ha elveszi tőle az autót, vagy Fecsó az utcára rakja, akkor egyedül is megállja majd a helyét, mert mindent saját maga ért el az életben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top