Sztárok

Ezért fulladhatnak kudarcba Nacsa Olivér kapcsolatai

A humorista második házassága is válással végződik.

Nacsa Olivér és Somossy Barbara biztosra vették, hogy őket egymásnak teremtette az ég. Így nem is volt kérdés számukra, hogy a tavaly áprilisi első randit októberi esküvő követi.

Fotó: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Hogy pontosan mi az oka a szakításnak, azt nem árulják el, de Somossy Barbara volt az, aki elköltözött a férjétől. Nem csupán a magánéletét nem akarja megosztani többé Olivérrel, de közös munkára sem vágyik. Az MTVA-ban már jelezte, a továbbiakban nem szeretne férjével együtt kamera elé állni.

Nacsa Olivérnek nem ez az első házassági kudarca. Első feleségével, Zsuzsával ugyancsak egy bő év után döntöttek a válás mellett. Mint az e heti Story magazin írja, nem csak ez a hasonlóság a két házasság között: a mézeshetek helyszínéül ugyanis mindkétszer Párizst választotta a humorista. Ám míg Zsuzsával a távolság volt az, ami éket vert közéjük, vélhetően most a túlzott összezártságot nem sikerült kezelni. A humorista bizonyára nem akart ugyanabba a hibába esni, mint első házasságánál, ezért a második feleséggel már szinte minden percüket együtt töltötték. Talán a korkülönbség is nehézségeket okozhatott, Somossy Barbara ugyanis 13 évvel fiatalabb Nacsa Olivérnél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top