Egészség

Mérgező nehézfémeket tartalmazhatnak a bébiételek egy vizsgálat szerint

Kétszer is meggondoljuk ezek után, hogy levegyük-e a polcról.

Azok a mérgező nehézfémek, amelyek a csecsemők agyának fejlődését akadályozhatják, akár a bébiétellel is bekerülhetnek a gyermekek szervezetébe – állítja egy új kutatás, amelyről a hvg.hu számolt be a CNN cikke alapján.

Fotó: iStock

Az eredmények megdöbbentőek: 168, az Egyesült Államokban forgalmazott bébiételt vizsgáltak meg, és 95 százalékukban találtak ólmot, 75 százalékukban kadmiumot, 73 százalékukban arzént és 32 százalékukban higanyt. Az ételek negyede mind a négy fent említett mérgező nehézfémet tartalmazta.

Volt olyan babáknak szánt élelmiszer is, amely az egészségügyi hatóság szerint elfogadható ólommennyiség tízszeresét tartalmazta” – írja a lap. Korábban egy másik kutatás is hasonló eredményre jutott, akkor 39 tesztelt ételből 33-ban találták meg a fent említett négy mérgező nehézfém egyikét. A felmérések szerint a legnagyobb kockázatot azok az ételek jelentik, amelyekben rizs, édesburgonya vagy gyümölcslé volt.

Az Egészségügyi Világszervezet megállapította, hogy a bébiételek nagy részét nem megfelelően ajánlják hat hónapnál fiatalabb babáknak. Sok ételben túl magas az  úgynevezett szabad cukrok aránya is, ami szintén aggodalomra ad okot. Szabad cukrok alatt monoszacharidokat (glükóz, fruktóz) és diszacharidokat (szacharóz, vagyis kristálycukor) értenek, melyeket az ételhez vagy italhoz kevernek, valamint amelyek a mézben, szörpökben, gyümölcslevekben és gyümölcslé-koncentrátumokban természetes módon jelen vannak.

Legutóbb márciusban számoltunk be arról, hogy probléma lehetett több, a Drogerie Markt üzletekben kapható bébiétellel, ezért a boltlánc elővigyázatosságból visszahívja azokat, mert túlságosan magas lehet bennük az aflatoxintartalom.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top