nlc.hu
Sztárok

Elek Ferenc családi titokról vallott

Elek Ferenc 30 év után találkozott édesapjával

Elek Ferenc 30 év után találkozott az édesapjával. A színész elárulta, milyen volt a kapcsolatuk.

Elek Ferenc a Blikknek adott interjújában többek között arról is mesélt, hogy nagyon megviselte a karantén, hiányzott neki a színház és a munka, komoly pánikrohamai voltak. Emellett családi titkokról is mesélt.

“…én Fuszek Ferenc lennék. Az én apukámat Fuszeknek hívták, de még a világra se jöttem, amikor Ausztriába emigrált. Az első nevelőapámat hívták Eleknek, de ő nekem olyan, mintha az igazi apukám lett volna. Hozzá kell tennem, kiskorom óta tudtam, hogy már nem él velünk az apukám. Anyukám hamar elmondta, és most is azt gondolom, ezt helyesen tette” – árulta el Elek Ferenc, aki hozzátette, néhány éve találkozott vér szerinti édesapjával, aki az unokáját is láthatta.

Elek Ferenc családi titok

Elek Ferenc családi titkokról mesélt. Fotó: Olajos Piroska/smagpix

“Tizenkét éves voltam, és egyik nap édesanyám azzal várt, hogy „képzeld, apukád bejelentkezett és látni szeretne minket”. Utána feljött hozzánk. Kiderült, hogy buszvezetőként akkor már sokat jött Bécsből Pestre. Elvitt minket buszozni a nővéremmel, meg az első McDonald’sba, ami akkor nyílt. Azt ígérte, karácsonykor kivisz minket Bécsbe, de azt nem mondta, melyik karácsonyra gondolt, és utána közel harminc évig nem hallottunk felőle. Néhány éve tűnt fel újra, utána már telefonálgattunk is és jó párszor találkoztunk. Mondta, hogy az unokáját majd tanítani fogja. Helyes volt”mondta Elek Ferenc, akinek mind vér szerinti, mind pedig nevelő apukája már meghalt.

(Nyitó kép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top