A WADA-nál úgy érzik, biztonságos a rendszerük

Richard Pound Richard McLaren Gunter Younger WADA dopping
Genf, 2015. november 9. Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálóbizottságának kanadai elnöke (k), valamint a bizottság másik két tagja, Richard McLaren (b) és Gunter Younger, miután sajtótájékoztatót tartottak Genfben 2015. november 9-én. A jelentés szerint a 2014-ben kirobbant doppingbotrány miatt a WADA az Orosz Atlétikai Szövetség és az ország atlétáinak eltiltását javasolja. A független testület azután alakult meg, hogy az ARD német televízió decemberben az orosz atléták szervezett doppingolásáról sugárzott dokumentumfilmet. (MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi)
Vágólapra másolva!
Az orosz hekkercsoport által szerzett bizalmas információk ellenére a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség szerint a sportolóknak nincs miért aggódniuk, a szervezet elektronikus adatbázisa, az ADAMS ugyanis biztonságos.

Olivier Rabin, a WADA tudományos igazgatója szerdán Párizsban újságíróknak arról beszélt, hogy információjuk szerint a Fancy Bears és az APT28 elnevezésű hekkercsoport vélhetőleg e-mailes adathalászat útján jutott bizalmas információkhoz,

és nem az ADAMS-be hatoltak be.

"Ha megnézzük, mi történt, akkor lehet látni, hogy nem a WADA rendszerét törték fel. Az adatok, amiket szereztek, speciálisan a riói olimpiára voltak elérhetőek. Mindez azt jelenti, hogy a több tízezer sportolónak, akik adatai a rendszerben vannak, nincs miért izgulniuk" - nyilatkozta az AP hírügynökségnek Rabin.

A WADA szerint biztonságos a rendszer Forrás: MTI/EPA/KEYSTONE/Salvatore Di Nolfi

Az igazgató ugyanakkor leszögezte, hogy számítógépes biztonsági szakemberek segítségével

folyamatosan dolgoznak azon jelenleg is, hogy biztosan feltörhetetlen legyen

az ADAMS. "Tanulnunk kell a történtekből. A doppingellenes harc nem semleges környezetben zajlik, bizonyos emberek rossz szándékból információkat akarnak szerezni azért, hogy a WADA-nak és a sportolóknak bajt okozzanak" - mondta Rabin.

Olivier Rabin szerdán arra a vádra is reagált, miszerint az utóbbi egy- másfél évben ugrásszerűen megnőtt a rendszerben a gyógyászati célú mentességet (TUE) kapott sportolók száma. Az igazgató elmondta, hogy ennek az az oka, hogy a nemzeti doppingellenes ügynökségek az elmúlt időszakban töltötték fel a saját rendszerükben szereplő adatokat a WADA doppingellenes adminisztrációs és irányítási rendszerébe, az ADAMS-be, a riói olimpiára és paralimpiára pedig kötelező is volt az érintettek adatait felvinni a központi adatbázisba.