Túl lassúak a horvát tenger felé a vonatok

Primosten Horvátország Adria
Primosten a magyarok körében is népszerű
Vágólapra másolva!
A túlzsúfolt autópályák elkerülése érdekében a horvát vasúttársaság „Vonattal a tengerre"címmel kezdte hirdetni az akcióit. Az autóval történő utazás árának a töredékébe kerülhet ugyanis a vonatos utazás az Adriára, de akár egy teljes napig is eltarthat.
Vágólapra másolva!

A horvát Jutarji List napilap azt írta, hogy akik a kelet-horvátországi Eszékről indulnak az Adriai tengerhez, azok összesen 620 kilométert utaznak. Ezt a távot autóval öt óra alatt

vonattal pedig 3 átszállással, 25 óra alatt teszik meg. Egy profi biciklis pedig ugyan ezt az utat maximum 16 óra alatt tekeri le.

A Varasd (Varazdin)-Split viszonylat vonattal 16 óra 22 perc, autóval négy és fél óra. A Zágráb és Split közötti vonattal hét és fél óra, autóval viszont három óra 45 perc.

A horvátországi fejlesztések az elmúlt 15 évben a közúti közlekedésben történtek, az összes többi ágazatot elhanyagolták. Ezért a horvátok mindössze 12 százaléka használja a tömegközlekedési eszközöket.

Forrás: Photononstop/Photononstop/Tony Hassler

A horvát autópálya egyébként az EU egyik legdrágább autópályája. A közlekedést pedig tovább nehezíti, hogy fizetőkapus rendszer működik, ami miatt a turista szezonban, váltónapokon (szombaton, vasárnap),

több kilométeres sorok is feltorlódnak az autópályán.

A horvát kormány azt tervezi, hogy 2030-ig felfejleszti a vasúti közlekedést, ami várhatóan csökkenti majd az autós forgalmat.