Veszélyes játékőrület terjed Kínában

mini crossbow, miniature crossbow, miniatűr nyílpuska
Vágólapra másolva!
Új játékőrület tört ki Kínában, most a miniatűr nyílpuska számít igazi szórakozásnak a gyerekek között. A szülők és a tanárok persze nem örülnek.
Vágólapra másolva!

A tenyérnyi nyílpuskát mindössze 1 dollárért lehet megvenni, fogpiszkálót és tűket lehet vele kilőni.

Már több városban is betiltották, köztük Sencsenben és Csingtaoban. A lövedéktől függően, a játék elég erős ahhoz, hogy átszúrjon egy almát, kartonlapot és üdítős dobozokat.

Forrás: YouTube

A kis nyílpuska Csengtu városban kezdett elterjedni, de hamar elérte Kína keleti részét és Hong Kong határát. Makaó bizonyos részein a rendőrség már figyelmeztetést adott ki, hogy a játék használata bűncselekménynek is minősülhet.

Igaz, még nem érkezett tömeges bejelentés sérülésekről, a szülők komolyan aggódnak, hiszen a játékkal könnyen kiszúrhatják a gyerekek egymás szemét is - írja a Yahoo News. Az egyik édesanya azt mondta, ez nem játék, hanem egy miniatűr fegyver.

A játék egyébként már létezik egy ideje, de most kezdett igazán elterjedni a gyerekek között. A szülők a közösségi oldalakon petíciót indítottak, hogy a játékot teljesen tiltsák be mindenhol.