Vágólapra másolva!
Az NBA-ben) szereplő Houston Rockets megszerezte Chris Pault, a Los Angeles Clippers sztárjátékosát.

Egybehangzó tengerentúli sajtóértesülések szerint a texasi klub három játékost, Patrick Beverleyt, Sam Dekkert, Lou Williamset, valamint egy 2018-as első körös draftjogot adott a 32 éves irányítóért.

James Harden és Chris Paul itt még egymás ellen Forrás: AFP/2017 Getty Images/Sean M. Haffey

A kilencszeres All Star-válogatott, kétszeres olimpiai bajnok Paul 2005 és 2011 között New Orleansban játszott, azóta pedig a Clippers csapatát erősítette, pályafutása során négy szezonban vezette a ligát gólpasszok, hatszor pedig labdaszerzések tekintetében, e mellett négyszer is bekerült a legjobb ötösbe.