Megfosztják állampolgárságuktól az Iszlám Államért harcoló izraelieket

Vágólapra másolva!
Azokat az izraeli harcosokat, akik Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet oldalán harcolt, megfosztják izraeli állampolgárságuktól.
Vágólapra másolva!

Az izraeli belügyminisztérium elkezdte azokat a hivatalos eljárásokat, amellyel megfosztják az érintett harcosokat az állampolgárságuktól. Izraelben március elején módosították az állampolgársági törvényt, amely már

kiterjed azokra a személyekre is, akik nem Izrael területén, hanem annak határain kívül is veszélyeztetik az izraeliek biztonságát.

Arije Deri belügyminiszter szerint ez elrettentő erőt jelent azok számára, akik csatlakozni akarnak az Iszlám Államhoz.

Jelen esetben 19 izraeli dzsihadista harcost fosztanak meg állampolgárságától. Közülük ketten áttértek az iszlám hitre,

az egyikük a régi Szovjetunióban született nő, a másik pedig egy férfi.

A listán olyan arab muszlim is szerepel, aki korábban az izraeli hadseregben szolgált mielőtt a dzsihadista szervezethez csatlakozott. A többiek izraeli arabok.