Vége a száguldozásnak, fontos főutat kameráznak be Budapesten

Vágólapra másolva!
Minden akadály elhárult a VÉDA-kamerarendszer kiépítése elől a Szentendrei úton, ahol idén több baleset is történt - mondta az InfoRádióban az óbudai polgármester.
Vágólapra másolva!

Idén márciusban a III. kerületi Szentendrei úton egy ámokfutó nagy sebességgel belerohant egy előtte álló autóba, aminek következtében az abban ülő két ember életét vesztette. A balesetben elhunytak egyike Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakozó volt.

A megrázó eset után Bús Balázs, a kerület polgármestere ismét a Belügyminisztériumhoz fordult, hogy a már országosan kiépített VÉDA közúti intelligens kamerarendszert bővítsék ki, és

a Szentendrei útra is helyezzenek ki kamerákat.

A fejleményekről Bús Balázs most az InfoRádióban elmondta, hogy

a belügyi tárca és a Budapesti Rendőr-főkapitányság is pozitívan reagált a megkeresésre.

Kiválasztották a helyszínt, ahol a VÉDA-rendszert fel lehetne szerelni, ez pedig a Záhony utcai csomópont.

A kamerák telepítése jelentős költségekkel jár: sávonként 22 millió forint a kiépítés,

a Szentendrei úton így összesen 154 millió forintba kerül.

Ennek a felét a minisztérium és a BRFK, a másik felét az önkormányzat vállalja. Bús Balázs közölte, hogy a főváros megígérte, hogy részt vállal a költségekből, a következő évben már működhetnek is a kamerák.