Vágólapra másolva!
A magyar női labdarúgó-válogatott Gyirmóton 2-2-es döntetlent játszott a horvát együttessel a világbajnoki selejtezősorozat második, csütörtöki mérkőzésén.

Vb-selejtező, D csoport:
Magyarország-Horvátország 2-2 (0-0)
gólszerzők: Csiszár (75., 90+4.), illetve Zigic (79.), Dujmenovic (90+1.)
Az állás: 1. Dánia 3 pont/1 mérkőzés (6-1), 2. Svédország 3/1 (2-0), 3. Horvátország 2/3, 4. Ukrajna 1/1 (1-1), 5. MAGYARORSZÁG 1/2 (3-8)

Az első félidőben ellenfelénél aktívabb magyar válogatott több helyzetet is kidolgozott. A házigazda közelebb járt a gólhoz, mint a horvát együttes, amelynek támadásait már a mezőnyben megszűrték a magyarok.

Kétszer vezettek a horvátok, mégsem tudtak nyerni Forrás: Koncz Márton

A szünet után a vendégek átvették a játék irányítását, egy védelmi kihagyást követően mégis a magyarok szereztek vezetést a 75. percben Csiszár Henrietta révén. A vendégek a folytatásban fordítottak ugyan - mindkétszer szöglet utáni fejesből voltak eredményesek, másodszor a ráadás első percében -, ám a 90+4. percben Csiszár 22 méterről szabadrúgásból a kapu jobb oldalába lőtt laposan.

A magyar válogatott második mérkőzésén első pontját szerezte, a nemzeti együttes legközelebb jövő hét kedden Svédországban játszik.

A mieink is megmutatták, hogy tudnak focizni és küzdeni Forrás: Koncz Márton

A csoportban még a dánok és az ukránok szerepelnek. A dánokat azonban kizárhatja a nemzetközi szövetség (FIFA), mivel lemondták a pénteki, svédek elleni idegenbeli vb-selejtezőt. A dán szövetség és a játékosok anyagi természetű vitája már fél éve tart, de még mindig nem tudtak megállapodni egymással az Európa-bajnoki ezüstérmes női válogatott futballistáinak fizetéséről.

A végén inkább a magyar lányoknak volt okuk az örömre Forrás: Koncz Márton

A dánok szeptemberben a Hollandia elleni barátságos mérkőzésre sem álltak ki, ám ezt követően felfüggesztették a sztrájkjukat, így Gyirmóton 6-1-re legyőzték a magyarokat vb-selejtezőn.

A 2019-es, franciaországi vb-re az európai selejtezőből a hét csoport győztese jut ki automatikusan, míg a négy legjobb csoportmásodik pótselejtezőt játszik a további kiadó egy helyért.