Újból Jony Ive irányítja az Apple dizájnfejlesztéseit

Apple Campus 2
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két évben valójában nem sok köze volt a vállalat termékeihez.
Vágólapra másolva!

Nem kell Apple-rajongónak lenni Jony Ive nevének ismeréséhez, a brit formatervező az elmúlt olyan huszonöt évben döntően befolyásolta a vállalat termékeinek kinézetét, 1997 óta felsővezetői pozícióban dolgozik a cégnél. Ive két évvel ezelőtt új titulust kapott, „chief design officer" lett, ám azóta valójában nem sok köze volt az Apple termékeihez, a dizájnért felelős csapatokat két másik felsővezető irányította.

Apple Campus 2 Forrás: Foster + Partners

Ennek természetesen remek magyarázata van: mint kiderült,

Jony Ive az elmúlt két évben főként az Apple vadiúj, űrhajós főhadiszállásával foglalkozott.

Az épület lassan teljesen elkészül, így a Bloomberg beszámolója alapján Ive most visszatért a megszokott munkájához, a grafikus felületekért és a termékek általános megjelenéséért felelős csapatok vezetői újból közvetlenül neki jelentenek. Nem világos, hogy a másik két vezetővel mi történik majd, feltehetően új feladatokat kapnak majd a csapataikon belül.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!