23 évesen lett öngyilkos a focikapus barátnője

Billy O'Brien
Vágólapra másolva!
A Manchester City egykori utánpótlás-kapusa, Billy O'Brien először beszélt barátnőjéről, aki 23 évesen felakasztotta magát - írja a Faktor.

„Jobban szerettük egymást, mint bármi mást a világon" – mondta a kapus, aki 2015-ben az interneten ismerkedett meg a lánnyal, a dolgok pedig nagyon hamar komolyra fordultak kettejük között.

Faye Howard a halála előtt még küldött egy sms-t párjának, amiben azt írta, hogy csak tehernek érzi magát. A focista értesítette a rendőrséget, akik ki is mentek a lány lakására, de segíteni már nem tudtak rajta:

addigra beszedett egy adag antidepresszánst, és felakasztotta magát.

A lány medencefenék-diszfunkciótól szenvedett, O'Brien elmondása szerint sokszor a közös programokat is le kellett mondaniuk a rosszulléte miatt. „12 hónapot vett igénybe a diagnózis felállítása, Fayét idegileg kikészítette a helyzet. Egy 23 éves lánynak ez egy rémálom."