Karácsony Gergely: hogy a f.sznak hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre

A választási kampányok vezetői, választás 2014-ben, Karácsony Gergely, LMP, a HÖOK demonstrációján az ELTE épületében
Vágólapra másolva!
A Hirado.hu birtokába került hangfelvétel szerint Zugló polgármestere, Karácsony Gergely a Párbeszédes miniszterelnök-jelöltségére utalva arról beszél: erős kételyei vannak azzal kapcsolatban hogy miért is hagyta magát rábeszélni a miniszterelnök-jelöltségre. A hanganyagon konkrétan úgy fogalmaz: "alapvetően az az érzésem, hogy a f.sznak hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem."
Vágólapra másolva!

A Hiradó.hu birtokába került hanganyagon Karácsony Gergő a következő gondolatmenetet futtatja végig:

Karácsony Gergely Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Mindezt Karácsony Gergely egy zárt ülésen fogalmazta meg.

A hangfelvétel-részlet is alátámasztja mindazt, amit a Hirado.hu adott közre még szombaton egy pszichológus-szakértő szavait idézve:

– fogalmazott a névtelenséget kérő pszichológus. A szakértő a Hirado.hu-nak az is elmondta:

Karácsony Gergely Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Egyébként a pszichológus szakember Karácsony Gergő személyiségének detektálását követően az egész ellenzéki mezőnyről is diagnózist alkotott: