Sokkoló eredmény, valaki megszámolta, hány kátyú van az M1-esen

Vágólapra másolva!
A Kisalföld egyik olvasója összeszámolta, hogy hány nagy kátyút kell kerülgetniük az autósoknak az M1-esen Győr és Budapest között.
Vágólapra másolva!

Az M1-es autópályán jelenleg is több helyen zajlanak burkolatfelújítási munkálatok, de ez rá is fér az autópályára, amelyen egymást érik a kisebb-nagyobb gödrök.

A Kisalföld egyik olvasója levelet küldött a lap szerkesztőségének, amelyben többek között bicskanyitogatónak nevezte, hogy több helyen is 100 km/h-s sebességkorlátozó táblákkal próbálják megoldani a problémákat.

- írta a Kisalföld olvasója, bár nem részletezte, pontosan hogyan jutott erre az eredményre.

Míg 1995-ben átlagosan 20 ezer jármű haladt át az M1-esen naponta, addig mára ez a szám egyes térségekben a 80 ezret is eléri. A fővároshoz közel a fontos és forgalmas tranzitútvonalnak számító gyorsforgalmi út több helyen is 100 százalék feletti kapacitással üzemel.