Megkezdődött a rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István pere

Vágólapra másolva!
Megkezdődött a bőnyi rendőrgyilkossággal vádolt Győrkös István büntetőperének tárgyalása a Szombathelyi Törvényszéken.
Vágólapra másolva!

A férfit, aki a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet alapítója, emberöléssel és lőfegyverrel visszaéléssel vádolja az ügyészség.

A szerdán kezdődő és csütörtökön folytatódó nyilvános bírósági tárgyalást - amelyen a vádlott és tanúk meghallgatását tervezi a bíróság - szigorú biztonsági intézkedések és nagy médiaérdeklődés mellett tartják.

A vádirat szerint Győrkös István bőnyi lakásán a Készenléti Rendőrség hatósági engedély nélkül tartott lőfegyverek gyanúja miatt házkutatást 2016. október 26-án. A vádlott a kapuban egy német juhász kutyával jelent meg, a rendőri csoportot vezető rendőrtiszt arra kérte, hogy zárja el az állatot. A vádlott közölte a kapun kívül várakozó rendőrökkel, hogy addig nem engedi be őket, amíg az ügyvédje meg nem érkezik, de mint utóbb kiderült, nem is hívott senkit.

Miután a vádlott a kutyájával hátrament, a rendőrök és a tűzszerészek a gépkocsibeálló felől beléptek az ingatlan területére, és a ház bejáratához mentek. A vádlott felesége nem akarta őket beengedni, arra hivatkozva, hogy a férje ideges, és baj lesz, de végül engedett a nyomozóknak, és hármukat beengedte.

A vád szerint ekkor a vádlott elővett egy AMD 65 típusú csőre töltött gépkarabélyt, és kibiztosította.

Miután a rendőrtiszt elhaladt az asszony mellett, összetalálkozott a hátráló vádlottal, és rákérdezett, hogy mi van nála. Győrkös István azt felelte, hogy "az, ami maguknál", és három lövésből álló rövid sorozatot adott le a rendőrre. Az egyik lövedék a 46 éves áldozat fejét érte, aki ebbe a sérülésbe belehalt.

A másik két nyomozó válaszul kilenc lövést adott le Győrkös István felé, ezek egyike áthaladt a testén, de életfontosságú szervet vagy nagy eret nem ért. A vádlott végül kétórányi tárgyalás után megadta magát.

Léhner György, a vádlott akkori ügyvédje két nappal a rendőrtiszt életét kioltó eset után az M1 aktuális csatornán azt mondta: védence "véletlenül lőtt", nem akart megölni senkit. Szerinte Győrkös István csak "rá akart ijeszteni" a rendőrökre. Úgy folytatta: a 76 éves férfi azt akarta, hogy a rendőrök várjanak egy kicsit, mert ügyvédet szeretett volna hívni, ezért ment be az épületbe.

Tavaly februárban Takács Zoltán, a vádlott újabb védőügyvédje a Magyar Nemzetben a rendelkezésére álló - részletesen nem ismertetett - információkra hivatkozva azt mondta, nem védence adta le a halálos lövést, ahogyan azt az ügyészség állítja.

A nyomozás során kiderült, hogy Győrkös István öt, részben eredeti, részben átalakított lőfegyvernek minősülő fegyvert és százötvenegy különböző típusú töltényt tartott a házában és a műhelyében engedély nélkül.

Az emberölési ügyet azért tárgyalják a Szombathelyi Törvényszéken, mert a Győri Ítélőtábla "hozzátartozói viszony" miatt kizárta az eredetileg illetékes Győri Törvényszéket, mivel a nyomozás során eljáró rendőr alezredes felesége a törvényszék elnökének hozzátartozója.