A Soros-katonák már nem is leplezik, kik szervezik a tüntetéseket

Fizethettek a tüntetésen való részvételért
Fizethettek a tüntetésen való részvételért. A képre kattintva galéria nyílik.
Vágólapra másolva!
Adomány jelige alatt, a Facebookon kérnek pénzt a Soros-katonák a hétvégi tüntetésekre. A PestiSrácok azonban utánajárt, és kiderült, amit ott összegyűjtenek, legfeljebb aprópénz a valódi költségekhez képest. Vagyis egy fedősztori. 
Vágólapra másolva!

A PestiSrácok utánajárt, ki, illetve kik állnak a hétvégi tüntetések szervezése mögött.

A koordináló szervezet

a Human Platform Egyesület, az az álcivil szervezet, amelynek ötletgazdája Gulyás Márton.

Gulyást az egyesület indulásakor a Krétakör Alapítvány vezetőjeként tartotta el Soros György alapítványa, az OSF és a Norvég Alap; utóbbi 2014-ben például már 22,3 millió forinttal – hívta fel rá a figyelmet a portál.

Mi az a Humán Platform?

A Humán Platformot ernyőszervezetként hozták létre 2012-ben a kormány kulturális, oktatási, egészségügyi és szociális politikája elleni álcivil fellépés összehangolására – áll a cikkben. E mögé sorakozott fel szinte az összes akkori ellenzéki párt, de az egyesület

ott volt a 2016-os kvótanépszavazáson az érvénytelen szavazásra buzdítók között is.

A PestiSrácok hozzátette, a szintén Soros Györgyhöz köthető Migszol is ott tüsténkedik az ernyőszervezetben. Az akkori bevándorláspárti kiállásnak a jutalma is meglett, hiszen a Humán Platform 13 millió forintot kapott a Norvég Alaptól abban az évben.

Tüntetés, de mennyiből?

A múlt szombati tüntetésen helyben is lehetett adakozni a szervezőknek, de mint arra a portál is rávilágított, ez csak a fedősztori. Annyi pénz ugyanis egyszerűen nem gyűlhetett össze adományokból, hogy egy ilyen méretű tüntetést lebonyolíthassanak belőle.

Ez annyira nyilvánvaló, hogy még a sorosista Zsohár Zsuzsa - aki időnként iskolákban muszlim ideológiát oktat - is megjegyezte, ennyi pénzt és ilyen felszerelést nem lehet összeszedni közadakozásból.

Az álcivilek becsületéért azonnal kiállt Jámbor András, a kommunista ideológiát terjesztő Mérce.hu főszerkesztője – írja a PestiSrácok.

Az újságíró szerint a netadós tüntetéseknél akár 2-3 millió forint is összejöhetett az adománygyűjtésből, míg a két Mi vagyunk a többség utcabálon összesen akár 10 millió forint is.

Vagyis még füllenteni sem tud akkorát, amekkorával kimoshatná álcivil barátait a gyanúból - írta a Pesti Srácok. Egy hangosítástechnikával foglalkozó cég azt válaszolta a PestiSrácok.hu ezzel kapcsolatos érdeklődésére, hogy a legutóbbi tüntetéseken látott felszerelés bérleti költségei alsó hangon 15-25 millió forintba kerülnek. Vagyis nyilvánvaló, hogy a pénz nem magánadományokból van.