Gereblyével verte a részeg turistákat

homokvár Mallorca
A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Mallorca homokos strandjain hagyománynak számít a homokvárépítés. Néhány rátermett homokszobrász hatalmas, minden részletre kiterjedő várat épít, a strandolók pedig némi adománnyal jutalmazzák kitartó munkájukat.
Vágólapra másolva!

Napokig dolgozott a művén az a román férfi is, aki végül kórházba juttatott egy fiatal német turistát – adta hírül a Mallorca Zeitung. A német fiúk az éjszakai bulizás után hazafelé tartottak, amikor meglátták a hatalmas várat. Az ital, mint tudjuk, rossz tanácsadó, ez esetben azt sugallta a fiúknak, hogy rombolják le a nagy műgonddal készített alkotást.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock/Canetti

Amikor a homokvár készítője, aki a műve mellett sátorozott, meglátta, mit művelnek a részegek, kézi gereblyével támadt rájuk. Az egyik fiú hátát úgy megsebesítette, hogy ki kellett hívni a mentőket, akik kórházba szállították a csúnyán vérző német turistát. A román homokvárépítőt testi sértés miatt a rendőrség őrizetbe vette.