Szuper program: szőlőtőkék között túrázhatunk

Siklós Villány borvidék túra
Vágólapra másolva!
A Tenkes Piknik elnevezésű rendezvényen a Siklós feletti hegyoldal pincéi szélesre tárják kapuikat, és finom borokkal várják a gyalogosan vagy biciklivel érkező túrázókat. Ráadásul a résztvevők ingyen látogathatják a siklósi várat.
Vágólapra másolva!

A gyalogtúra a Siklósi várból indul, a táv nem megerőltető, oda-vissza mindössze 10 kilométer. A Szabó-, az Arnold-, a Joó-, a Rubintos- és a Kalmár pince a borokon kívül házi falatkákkal és hagyományokat helyi fogásokkal várja a vendégeket. Egyéb kiegészítő programként nótázást, rétesnyújtást, fafaragást, strandolási lehetőséget, pitekóstolót és dzsesszt kínálnak. A részletes programot itt találják.

Forrás: Siklósi Turisztikai Egyesület/Gönczöl Gábor

Ingyenes várlátogatás

A Tenkes 20 és 40 MTB teljesítménytúra már sportosabb program. A Villány-hegység gerincén, dűlőiben feszegetik határaikat a versenyzők. A szintkülönbség 570 méter, a túra időméréses. 14 év feletti indulókat várnak, a gyerekek a siklósi vár előtt kerékpáros ügyességi pályán próbálhatják ki kerékpáros tudásukat.Részletes program, versenykiírás itt található.

Forrás: Siklósi Turisztikai Egyesület/Gönczöl Gábor

A túra résztvevői ingyenesen látogathatják a Siklósi várat, ahol este, a Múzeumok éjszakáján

tárlatvezetéssel, csillagászati előadásokkal és tűzzsonglőr bemutatóval

zárják az év leghosszabb napját. További információt itt találnak.

A napot a Vineas-Tenkes Pincészet borozójának after partyján zárhatjuk, de ha ez sem volna elég, a Bock&Roll Pikniken, a palkonyai Tulipános ház udvarán Bock Valér és a tokaji Áts Karcsi borait kóstolhatják grillételekkel, a Geromusic lounge zenei aláfestésével. További részleteket itt olvashatnak.

Forrás: Siklósi Turisztikai Egyesület/Gönczöl Gábor

A program a Villány-Siklósi Borút Egyesület, a Siklósi Turisztikai Egyesület és a Tenkes Mountain Bike Egyesület közös szervezésében valósul meg.