Mogherini leleplezte a valódi célt, migránsokkal akarják betelepíteni Európát

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint a brüsszeli bizottság alelnöke leleplezte a valódi célt: migránsokkal akarják betelepíteni Európát.
Vágólapra másolva!

Puskás Imre Fidesz-szóvivő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke a minap úgy fogalmazott: Európa szempontjából „életbe vágóan fontos” a bevándorlás.
Brüsszel tehát nem megállítani, hanem segíteni akarja a bevándorlást - mondta a nagyobbik kormánypárt szóvivője.

Puskás Imre arról beszélt, hogy

a Soros-hálózat és a velük szövetséges brüsszeli politikusok pénzügyi és politikai célokból tudatosan népességcserét akarnak végrehajtani Európában, ahogy ez „a Soros-tervben áll”.

A brüsszeli bizottság saját akaratának érvényesítéséért vasárnapra még egy minicsúcsot is összehívott, a jövő heti EU-csúcson pedig a bevándorláspárti erők

mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy saját akaratukat rákényszerítsék másokra, és bebizonyítsák,

hogy a bevándorlás életbe vágóan fontos az EU számára - mondta a szóvivő.

„Mi azonban azt valljuk, hogy a bevándorlás tönkreteszi Európát. Nekünk Magyarország az első, ezért semmilyen a bevándorlást támogató és a kötelező betelepítésről szóló brüsszeli javaslatot nem vagyunk hajlandóak aláírni” - jelentette ki Puskás Imre.