Holttestet találtak a rákospalotai tökföldön

Vágólapra másolva!
A Ripostnak egyik olvasójuk írta meg, hogy apósával holttestet találtak Rákospalotán, a Fóti út melletti földeken.
Vágólapra másolva!

Budapesten a 15. kerületben, az M0-s elkerülő út és a Régi Fóti út által határolt mezőgazdasági területen egy hullát találtak. Erről az egyik megtaláló számolt be a Ripostnak, de azt nem tudta megmondani, hogy történelmi leletről van-e szó vagy egy nemrég meghalt ember mumifikálódott teteméről.

A férfi ekkor apósával volt.

„Már kora reggel óta szedjük a tököt, ennek van szezonja. A vejem, Karcsi az egyik kerítéshez ment, ahol borzasztó büdöset érzett. Maga mellé nézett, és azt látta, hogy ott fekszik egy hulla! Nagyon rosszul lett, futott vissza hozzám, aztán hívtuk a rendőrséget. Borzasztó állapotban van az a holttest, elég régen oszladozhat, de nem múmia, mert akkor nem lenne ennyire büdös. Pont a traktor keréknyomában feküdt.

– mesélte a lapnak Lajos, az idősebb férfi.

Az orvosszakértő dolga, hogy megállapítsa, mióta fekhetett a holttest a kerítés mellett, ott halt-e meg vagy odavitték, illetve miben halt meg. A rendőrség azonosítja az elhunytat, és ha felmerül, hogy erőszakos halált halt, akkor nyomozást indítanak, de az is elképzelhető, hogy egy korábban eltűnt ember holttestére bukkantak rá.

A Ripost megkérdezte a rendőrséget, jutottak-e már valamire, de lapzártáig nem kaptak választ.