Meghalt az oknyomozó újságíró meggyilkolásával gyanúsított férfi

Ján Kuciak
Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és párját, Martina Kusnírovát 2018. február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi otthonukban brutális kegyetlenséggel. Szó szerint kivégezték őket. Pozsonyban heteken át több ezer mécses égett a meggyilkolt Ján Kuciak és párja emlékére a szlovák kormányhivatal kapujánál. A gyilkossági ügy kapcsán tüntetés-sorozat volt Szlovákia szerte, aminek következtében kénytelen volt lemondani több szlovák kormánytag is.
Vágólapra másolva!
A férfi egyike volt annak a nyolc embernek, akiket a gyilkosság után elfogtak a szlovák kommandósok. A Nový čas úgy tudja, a férfi szerdán este lett öngyilkos, az anyja talált rá a házuk padlásán felakasztva. A gyanú szerint ő lehetett a sofőr, amikor meggyilkolták Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát.
Vágólapra másolva!

A szlovák rendőrség ravasz módon kapta el a gyanúsítottakat, megosztott egy fantomképet, és azt állították, a képen látható férfi a gyilkosságok közelében volt. Ezután

azok, akik a gyilkosságban részt vehettek, azonnal elkezdték egymást hívni, a rendőrök pedig lehallgatták a hívásokat, így fogtak el nyolc embert.

Akkor annak a férfinak a képét osztották meg, aki most öngyilkos lett.

Így emlékeztek a meggyilkolt újságíróra és barátnőjére Forrás: MTI/EPA/NEWS AND MEDIA HOLDING/Matej Kalina

Ján Kuciak az Aktuality.sk oknyomozó újságírója volt, menyasszonyával együtt februárban ölték meg őket.

A gyilkosság megrendelője több mint húszmillió forintot fizetett a gyilkosoknak.

A megrendelőt egyelőre nem fogták el.