Áder János: Európa külső határait meg kell védeni

PAHOR, Borut; ÁDER János
Ljubljana, 2018. október 19. A szlovéniai látogatáson tartózkodó Áder János köztársasági elnök és Borut Pahor szlovén államfő (j) sajtótájékoztatót tart Ljubljanában, az elnöki palotában 2018. október 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A migránsokat kibocsátó országokat európai uniós forrásokból, de más nemzetek bevonásával támogatni kell, csakúgy, mint azokat, ahol több millió menekült tartózkodik, így Törökországot, Jordániát vagy Libanont - mondta Áder János szlovéniai látogatásán.
Vágólapra másolva!

Európa külső határait meg kell védeni, a belső határait szabadon kell hagyni, az embercsempészek ellen pedig minden eddiginél szigorúbban kell fellépni - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök, amikor találkozott Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel Ljubljanában.

Áder János köztársasági elnök és Borut Pahor szlovén államfő Ljubljanában tárgyalt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A magyar államfő kiemelte: megbeszélésükön egyetértettek abban is, hogy

a migránsokat kibocsátó országokat európai uniós forrásokból, de más nemzetek bevonásával támogatni kell,

csakúgy, mint azokat, ahol több millió menekült tartózkodik, így Törökországot, Jordániát vagy Libanont. Ennek célja az, hogy a migrációs késztetés ne legyen olyan erős, mint amit az elmúlt években láthattunk - fogalmazott.

Nemzetiségi ügyek

Borut Pahor kiemelten szólt a rábavidéki szlovén és a muravidéki magyar kisebbség jó helyzetéről. Mint mondta, csütörtökön találkozott a rábavidéki szlovénok képviselőivel, akik kedvezően értékelték a magyar kormány kisebbségekkel kapcsolatos törekvéseit. A szlovén államfő kérte Áder Jánost, hogy a következő években valamivel több figyelmet szenteljenek a Rábavidékre irányuló beruházásokra, hogy új munkahelyek létrehozásával ott tartsák a szlovén nemzetiségű fiatalokat.