Eltévesztették a repülőteret a pilóták

Taban Air McDonnell Douglas MD-88
Vágólapra másolva!
A földtől egy méterre startoltak át.
Vágólapra másolva!

A Taban Air légitársaság McDonnell Douglas MD-88 típusú gépe az iráni Meshedből Karadzsba tartott a fedélzetén 150 utassal. A pilóták vizuális megközelítést kértek, miután azt jelentették, hogy látják a leszállópályát. Amit azonban ők annak gondoltak, az a 10 kilométerrel közelebbi Faht repülőtér pályája volt.

Képünk illusztráció Forrás: Wikimedia/Anna Zvereva

Mivel a leszálláshoz túl nagy magasságban repültek, a személyzet úgy döntött, hogy átstartol – írja az Aviation Herald. Ezután még egyszer megközelítették Fath repülőterét, és csak ekkor jöttek rá, hogy nem Karadzsban fognak földet érni.

A földtől mindössze egy méter választotta el a repülőt, amikor ismét átstartoltak.

A pilóták végül rendben leszálltak Karadzs repülőterén.

Az iráni légügyi hatóság súlyos incidensnek minősítette az esetet, és vizsgálatot indított. Kiderítették, hogy a túl alacsony repülési magasságot jelző rendszer háromszor is figyelmeztette a pilótákat. Ráadásul az első tiszt kereskedelmi-pilóta engedélye november 3-án lejárt. A karadzsi repülőtér futópályája 3660 méter hosszú, míg a fathié mindössze 1000 méter.