Új hidak épülnek Budapesten, itt indulnak építkezések

Vágólapra másolva!
Megkezdődik az albertfalvai és az aquincumi Duna-híd előkészítése, de a reptérre vezető út fejlesztése is szerepel a tervekben.
Vágólapra másolva!

Most már

jogszabály rendelkezik két új budapesti Duna-híd megépítéséről,

amelyről Tarlós István főpolgármester is beszélt az elmúlt napokban - írta a Napi.hu.

A hétfői Magyar Közlöny szerint

az albertfalvai Galvani utcát az Illatos úttal összekötő új hídon - a kötöttpályás közlekedéssel együtt - kétszer három sáv lesz.

Emellett a jogszabály előírja a szintén újbudai Fehérvári út és a kispesti Üllői út-Határ úti csomópont összeköttetésének előkészítését is.

A fejlesztési tervekben szerepelnek további beruházások, amelyek célja, hogy a budapesti reptérre könnyebben ki lehessen jutni.

A csomagban helyet kapott továbbá a békásmegyeri Pók utcát a Váci úttal összekötő aquincumi híd előkészítése is.

Az előkészítésre milliárdokat költenek: a "kötelezettségvállalás felső korlátja" 2019-ben 6,7 milliárd forint, 2020-ban közel 4 milliárd, 2021-ben pedig 1,35 milliárd, összesen több mint 12 milliárd forint.