Bokatörés a Ryanair járatán egy hirtelen manőver miatt

Ryanair repülőgép Boeing 737-800 B737
Vágólapra másolva!
Eltört egy utas bokája a Ryanair egyik járatán, amikor a pilóta egy hirtelen manővert hajtott végre, hogy elkerüljön egy ütközést.
Vágólapra másolva!

A Ryanair gépe Edinburghból a Kanári-szigetek egyikére, Fuerteventurára tartott. A célponthoz közeledve az irányító torony kérésére a személyzet megkezdte a süllyedést 37 ezer láb (11 278 méter) magasságról, ám ezután azt az utasítást kapták, hogy szakítsák meg a süllyedést,

nehogy túl közel kerüljenek egy szintén arra repülő EasyJet-géphez.

Képünk illusztráció Forrás: Polesz Ábel

A személyzet robotpilótával akarta szinten tartani a repülési magasságot, ám azt tapasztalták, hogy a gép tovább süllyed. Hogy ezt megakadályozzák, a pilóta a robotpilótát kikapcsolva kézi irányításra váltott, ami miatt a repülő egy nagy lökést kapott.

A lökés miatt a négyfős kabinszemélyzet minden tagja elesett, és több utas is így járt.

Egyikük egy ötéves kisfiút tartott a kezében, akinek a falnak csapódva megsérült a feje, a felnőttnek pedig eltört a bokája. Több utas hangosan sírt a baleset miatt, és emelt hangon kérte számon a történteket a személyzettől. Az eset egy éve történt, de most hozta nyilvánosságra a róla készült jelentést a spanyol hatóság.