OECD-felmérés: nem túlterheltek a tanárok

Székesfehérvár, 2015. augusztus 3.
A székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai rendezik az új tankönyveket 2015. augusztus 3-án. Az iskolába szállították ki elsőként a 2015-16-os tanév tankönyveit.
MTI
Székesfehérvár, 2015. augusztus 3. A székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai rendezik az új tankönyveket 2015. augusztus 3-án. Az iskolába szállították ki elsőként a 2015-16-os tanév tankönyveit. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Sokat gyakoroltatnak a diákokkal, és jóval felkészültebbek a magyar tanárok, mint az OECD-átlag - derült ki a tanítási módszereket vizsgáló legújabb nemzetközi felméréséből, amelyet a hétfői Magyar Nemzet ismertetett. A 2018-as felmérésben 48 ország tanárai és igazgatói vettek részt.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi tanítás és tanulás vizsgálat az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nagymintás nemzetközi vizsgálata, amely a tanárok pedagógiai módszereit térképezi fel. A 2018-as felmérésben Magyarországról 3245 tanár és 182 intézményvezető vett részt a tesztben, akik az 5-8. évfolyamon dolgozó mintegy 44 ezer pedagógust reprezentálják.

Az eredmények rámutattak, hogy a pedagógustársadalom elöregedése az egész régióban komoly probléma. Magyarországon 47,6 év az átlagéletkor. A részletes adatokból látszik, hogy

a hazai válaszadók csaknem fele az 50 feletti korosztályból került ki,

miközben a 30 alattiak aránya még az öt százalékot sem érte el. Az összesített átlag egyébként 44 év, a legidősebbek pedig a "49,1 éves" észt tanárok. Ha csak a térségünket nézzük, nem állunk túl jól: a csehek, szlovákok, osztrákok, szlovének és románok korfája is kedvezőbb a miénknél.

A székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai rendezik az új tankönyveket (Archív fotó) Forrás: MTI/Illyés Tibor

Nem újdonság a felmérés azon megállapítása sem, hogy Magyarországon igencsak eltolódott a nemek aránya a pedagógusszakmában:

a nevelőink 79 százaléka nő,

ami jóval magasabb a 68 százalékos OECD-átlagnál.

Szakmai téren ugyanakkor jól teljesítenek a pedagógusaink.

Felkészültségük például minden vizsgált ponton meghaladja az OECD-átlagot.

Többek között tanulásszervezésben, szaktárgyi és általános pedagógiai felkészültségben, tantárgyakon átívelő képességek fejlesztésében is felülmúlják az átlagot.

Legkevésbé az infokommunikációs eszközök használatát tekintve és a multikulturális vagy többnyelvű környezetben való tanítás terén érzik magukat felkészültnek a magyarok, de még ezen a két ponton is jobb a teljesítményük a nagy átlagnál - ismerteti a napilap.