A héten beindul a balatoni nyári idegenforgalmi adóellenőrzés

Balaton strand nyár fürdőzők
Nyári hangulat a Balatonon
Vágólapra másolva!
Többek közt Budapesten a gyermektáborok szervezői, Sopronban a VOLT Fesztivál ideje alatt működő kereskedők, Komárom-Esztergom megyében a strandok, míg a Balaton déli partján bármely, az idegenforgalmi szezonban érintett kereskedő és szolgáltató számíthat az adóellenőrök fokozott érdeklődésére.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019. június-júliusban fokozottan ellenőrzik a gyermektáborok szervezőit. Az adóellenőrök a foglalkoztatás szabályszerűségét és a nyugta-, számlaadást vizsgálják.

Bács-Kiskun megyében a zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőrzik a héten, ahogy egész évben is,

elsősorban a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgépek üzemeltetését vizsgálva.

Baranya megyében a revizorok érkezésére számíthatnak a kiskereskedők, a cukrászdák, a vendéglátóhelyek, a szezonálisan kitelepült zöldség- és gyümölcskereskedők, és a szállásadók. Ezen felül a megye nagyobb rendezvényein és építkezésein is számíthatnak az adózók a NAV munkatársainak jelenlétére.

Fokozott ellenőrzések következnek

Sopronban június 25. és 30. között, ahol a megyei revizorok a VOLT Fesztivál kapcsán fokozottan ellenőrzik a városban a pékségeket, a vendéglátó egységeket, az élelmiszerüzleteket és a taxisokat,

a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését is vizsgálva.

A balatoni strandokon is megkezdődik az idegenforgalmi adóellenőrzés ezen a héten Forrás: Shutterstock / Készítette: Vera Petrunina

Heves megyében egész júniusban fokozottan ellenőrzik a piacokon, közterületeken és a közutak mellett idény jelleggel zöldség-gyümölcsöt árusítókat. Itt is a nyugta- és számlaadás, az online pénztárgép használatának és a foglalkoztatás szabályszerűségének, valamint az áruk eredetének vizsgálatára számíthatnak a kereskedők.

Komárom-Esztergom megyében 2019. június 24. és 28. között elsősorban a strandokon és azok környékén működő vendéglátóhelyeket, kereskedőket

ellenőrzik az adóellenőrök, kiemelten vizsgálva a nyugta- és számlaadást, a készpénzkészletet és az alkalmazottak bejelentését.

Pest megyében kiemelten ellenőrzik a piacokon, vásárcsarnokokban és ezek környékén működő vállalkozásokat egész júniusban, főként a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálva.

A NAV munkatársai Somogy megyében a június 24-ével kezdődő héten megkezdik az idegenforgalmi szezonhoz kapcsolódó ellenőrzéseket, amelyeket egész nyáron folytatnak majd.

A vizsgálatok kiemelten érinteni fogják a strandokat, a piacokat, vásárokat, a vendéglátóhelyeket és a fizetővendéglátókat.

Az ellenőrzések a Balaton teljes déli partján várhatóak.

Az ellenőrzések során a nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét vizsgálják a revizorok.

A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Cikkünk a NAV Adótraffipax oldala alapján készült, ahol további, településekre is lebontott adatokat is olvashatnak a heti adóellenőrzésekről.