A Hungary Helps program keretében nem csak keresztényeket támogatnak

Vágólapra másolva!
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, az üldözött keresztényekért felelős kormányprogram vezetője a Hungary Helps programról beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár elmondta, az általa vezetett szervezet, amely része a Hungary Helps programnak is, az első olyan kormányzati programhoz csatlakozik, amelynek kifejezett célja a világon üldözött keresztények megsegítése.

Azbej Tristan megemlítette azt is, hogy a jövő évi költségvetési javaslat szerint hárommilliárd forint áll erre a célra rendelkezésre3, azaz a Hungary Helps programra, az üldözött keresztények és más vallási kisebbségek megsegítésére és általános humanitárius célokra.

Hozzátette, sok kritika éri a kormányt azért, mert az üldözött keresztényeket segíti, erre azt a választ adják, hogy jelenleg a világon a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Ugyanakkor a Hungary Helps program keretében nem csak keresztényeket támogatnak, ez morális kötelezettség, ezért a Közel-Keleten és Afrikában az ottani keresztényekkel együtt élő más közösségeket is segítik. A támogatással olyan helyzetbe hozzák az ott élőket, hogy egymásnak kezet tudjanak nyújtani.

Ez a program támogatja például Szíriában a katolikus fenntartású kórházak működését, ahol muzulmánokat is ugyanúgy gyógyítanak, mint keresztényeket. Ezzel a muzulmán emberek látják, nem voltak azok igazak, amiket az imámjuk mondott nekik a keresztényekről és ez nagyon fontos.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.