Rég nem látott csúcsra futott a bitcoin

bitcoin, bitcoin gyűjtést, bányászat, mining
Vágólapra másolva!
Hétfőn a bitcoin árfolyama 15 hónapos csúcsra ért, és átlépte a 11 000 dolláros határt. A háttérben részben az áll, hogy a Facebook által bedobott digitális fizetőeszköz ötlete újra reflektorfénybe hozta a kriptovalutákat.
Vágólapra másolva!

A bitcoin a hétfői ázsiai kereskedés során átlépte a 11 300 dolláros szintet, és ezzel 2018. március 5-e óta nem látott csúcsra ért. Közép-európai idő szerint hétfő délelőtt a digitális fizetőeszköz már lement valamivel 11 000 dollár alá, azonban kitartóan 2-3 százalék közti pluszban mozgott.

Mindez arra is utal, hogy

a befektetők talán végre maguk mögött hagyták a bitcoin legutóbbi nagy összeomlását.

A korábbi buborék idején ugyanis a bitcoin 2017 decemberében érte el a 19 000 dolláros csúcsát, majd 2018-ban és 2019 elején összeomlott, és 3000 dolláros árfolyamon ütötte meg a mélypontot – írja a CNBC.

Újra magára talált a bitcoin Forrás: AFP/Sputnik/Alexei Danichev

Február végén azonban valami megváltozott, és a digitális valuta árfolyama elkezdett fölfelé kúszni. Ennek egyik fontos mozgatója az volt, hogy

egyre több vezető vállalat jelentett be kriptovalutával összefüggő terveket.

Noha márciusban a Fidelity is beindított egy kapcsolódó projektet, a legnagyobb jelentőséggel valószínűleg a Facebook bír. A közösségi média cég által beharangozott digitális pénz, a Libra ugyanis komoly lendületet adhatott a bitcoinnak is.

Az áremelkedés mögött két kiemelkedő tényező áll. Az egyik, hogy folyamatosan erősödik a konszenzus a nemzetközi befektetői közegben azzal kapcsolatban, hogy a bitcoin legitim értékkel bíró eszköz a digitális korban. A másik, hogy

a Facebook által bejelentett Libra elérte, hogy a világon most már minden cégvezető komolyan vegye a kriptovalutákat

– mondta Jehan Chu, a Kenetic Capital társalapítója.

A bitcoin/amerikai dollár árfolyam alakulása a 2017-es csúcstól napjainkig Forrás: Investing.com

Mindazonáltal a bitcoin, és más kriptovaluták, mögött álló technológia (a blockchain) továbbra is komoly fejtörést okoz nem csupán a politikusoknak, de a központi bankoknak és más szabályozó hatóságoknak, valamint elemzőknek is.

Az tehát egyre világosabban látjuk, hogy a technológia előre tör, azonban

még mindig probléma, hogy miként lehet ezt például kellő biztonsággal alkalmazni.

A bitcoin egyébként idén már 170 százalékot drágult, és az áremelkedés magával húzott más digitális fizetőeszközöket is. Az ethereum például ebben az évben már megduplázta az értékét.