Vágólapra másolva!
A Genfi-tókerülő verseny után újabb nagy sikert ért el Király Zsolt vezetésével a Raffica Libera, az egytestű vitorlás a Bódeni-tókerülőt, a Rund Um-ot is megnyerte.

Király Zsolt kormányos és legénysége idén negyedszerre nyerte meg a genfi tókerülő versenyt a Bol d'Or Mirabaud-ot. A nemzetközi vitorlás szaksajtó szerint,ez regatta a világ legjelentősebb belvízi viadala. Több mint 500 hajó, profi vitorlázók és hatalmas esti vihar jellemezte a genfi versenyt. A versenyzők szó szerint a túlélésért küzdöttek a jégesővel és széllel dacolva, sok vitorlásbel megsérült és több hajó felborult, elsüllyedt. A Raffica és magyar legénysége a szakértők szerint megérdemelten győzött ebben az emberfeletti küzdelemben.

A Raffica Libera Király Zsolt vezetésével a Bódeni-tókerülőt, a Rund Um-ot is megnyerte. Forrás: BrigiPix/Brigitorok

A magyarok sikerszériája az elmúlt hétvégén is folytatódott. Király Zsolt és csapata a Bódeni-tókerülőt a Rund Um-ot is megnyerte. A Németország Kékszalagjaként számon-tartott éjszakai versenyen, ami pénteken, este 19.30-kor rajtolt, több mint 300 hajó vett részt. A 100 km-nél is hosszabb távot vihar most nem nehezítette, de annak előző heti maradványaival, tövestől kicsavart fákkal, és uszadékkal viszont tele volt a tó vize. Taktikus manőverezésekre volt szükség, hogy elkerüljék őket. A Raffica legénységét mint Genfben úgy Lindauban is a többszörös magyar-bajnok, európa-bajnok, világbajnok második, Czégai Péter erősítette taktikusként. A magyar vitorlás hajnali 5 órakor ért célba, 250 méterrel maga mögé utasítva a második helyezett hajót.

A csapat már készül a Kékszalagra, ami ráadásul hazai pálya, majd a negyedik nagy versenyre, a Centomigliára ami az olaszországi Garda tónál kerül megrendezésre.