Veszélyes lett a Rám-szakadék a hulló kövek miatt

Vágólapra másolva!
Hulló kövei miatt veszélyes lett a Rám-szakadék - írta a szerdai Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A cikkben közölték, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. bejelentette:

fokozott óvatosságra inti a kirándulókat sziklaomlás miatt.

Egyelőre nem tartották indokoltnak lezárni a népszerű turistahelyet, viszont a látogatás szabályainak kitáblázásán túl nyomatékosan figyelmeztetik az embereket, hogy csak saját felelősségükre mehetnek végig az úton.

Ennek ellenére minden évben akadnak olyanok, akik nem megfelelő felszerelésben vágnak neki a veszélyes ösvénynek, amely természeti adottságai miatt egyike a legnehezebben járható magyarországi jelzett turistautaknak.

A Rám-szakadékot

50-60 ezer ember keresi fel évről évre.

A Magyar Hírlap által megkérdezett szakértő, Maróti Ágnes geológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a hegyekből - bár nyugodtaknak látszanak - különböző természeti folyamatok miatt folyton kisebb-nagyobb kövek hullanak le.