Így mentették ki a fiatal koalát a tomboló tűzből - videó

Vágólapra másolva!
Mint ahogy több cikkben beszámoltunk róla, hetek óta súlyos bozóttűz tombol Ausztráliában, a füst szinte teljesen beburkolta Sydneyt is, az egyik legnagyobb ausztrál várost. A tüzet megszenvedik az állatok is, a mostani tűzvészben több száz koala veszett oda. Egy fiatal példányt azonban sikerült megmenteni, egy arra járó autós hozta ki a tűzből - írja a Fox News.
Vágólapra másolva!

Ahogy a videón is látszik, a fiatal állatot szinte teljesen körbe veszi a tűz, de még idejében kimenti őt egy arra járó autós. A nő, Toni Doherty a pólójába burkolta az állatot, és vízzel lehűtötte, majd kórházba vitte.

A fiatal hím állat, - akinek a Lewis nevet adták, - azonban így is súlyosan megégett.

A koalakórház szóvivője azt mondta,

ha Lewis felépül, már nem térhet vissza a vadonba.

A koalakórház igazgatója arról is beszélt, hogy a tűzvészben legalább 2-3 koalakolónia odaveszett, de amint sikerül a tüzet megfékezni, mentőcsapatokkal kutatják fel a túlélő állatokat.